"az élet nem mindig habos torta..."

Valami még belefér ebbe a napba. Mindig van valami, ami a nap végén még belefér az időnkbe. Ez bármi lehet, egy kedves szó, egy ölelés, egy jó könyv kiolvasása, vagy talán még egy plusz feladat is, ami nem volt betervezve eddig. Mindig ki tudunk szorítani egy kis időt valaminek, amit akkor nagyon fontosnak ítélünk meg.

Ez a bejegyzés nem könyvajánló, de mégis az olvasásra biztat téged is ugyanúgy, mint engem. Nemrégen olvastam egy e-bookot, illetve csak elkezdtem olvasni, még nem értem a végére. Gondoltam is mielőtt belekezdtem volna az olvasásba, minek nekem ez az e-book, hiszen amiről szól, az nekem már régen megvan, rendelkezem vele, értek hozzá, sínen vagyok, de mégis furdalt a kíváncsiság és elkezdtem olvasni. Hát, úgy jártam, ahogy ilyenkor szokás, hogy abba sem tudtam hagyni az olvasást és bizony sok mindenre felnyitotta a szememet.

Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan is élhetünk olyan életet, amiben jól érezzük magunkat, és mindig vidámak tudunk lenni, öröm járja át a lelkünket és mindig jókedvünk van? Kezdjük ott, hogy miért is megy el néha a kedvünk vándorútra? Nem veszünk észre olyan dolgokat, amik pedig meg kéne hogy ragadják a képzeletünket? Vagy csak figyelmetlenségből hagyjuk, hogy a negatív érzések elárasszanak bennünket? Nem hiszem, hogy szándékos lenne ez a részünkről, inkább a véletlenek furcsa összjátékának köszönhetjük, hogy néha borúsabban látunk valamit.

Én hiszek az angyalokban, épp úgy, mint a tündérekben, meg a csodákban is, meg a meglepetések hatalmas erejében is. Nem muszáj követni ezt az én meggyőződésemet, de én mindenképpen örülök, hogy így érzek és már megtapasztaltam ennek az érzésnek a csodálatos voltát. Mindannyian angyali természetűek vagyunk, és képesek is vagyunk mi magunk is csodákat véghezvinni, képesek is vagyunk olyan meglepetéseket okozni másoknak, amikre csakis mi vagyunk képesek, senki más.

Vagy túl késő van már, vagy túl korán még egy bejegyzést írni ilyenkor, hiszen még csak most múlt el nemrég éjfél, de mindenképpen jó ha észrevesszük, hogy újra itt van a hétvége, szombat van és ha szerencsénk van, akkor ilyenkor azt tesszük, amihez épp kedvünk van. Miénk az idő, mi gazdálkodunk vele, osszuk be hát jól, és élvezzük, amit ki tudunk hozni belőle.

Van egy szép gondolat, amit most olvastam egy közösségi oldalon, szeretném, ha te is elolvasnád és meg is jegyeznéd magadnak. Csakis azért javaslom, mert olyan egyszerűen szépen és tisztán írja le a szeretet érzését, hogy ennél egyszerűbben nem is lehet fogalmazni.

Írtam korábban egy bejegyzést azzal a címmel, hogy "Törődj magaddal!", amiben írtam arról, hogy beszélünk még az életmódváltásról is. Nos, van az a helyzet, amikor a sors dönti el, hogy mi a következő lépés, nem, vagy csak alig tudsz felkészülni rá.

A kérdés a következő: - Szeretnénk-e híresek lenni? Szeretnénk-e, ha felnéznének ránk? Szeretnénk-e hírnevet magunknak? - Nos, lehet, hogy nem is híresek szeretnénk lenni, inkább csak azt szeretnénk, ha felfigyelnének ránk, adnának a szavunkra, és ne nézzenek olykor-olykor levegőnek mások. Túl pesszimistán fogalmaztam? Lehet, mégis néha ott bujkál a kisagyunkban ez a lehetősége az életünknek.