Ez a cím, amit írtam, már elsőre is a pozitívumot juttatja eszünkbe, hiszen írhattam volna azt is, hogy - a félig üres pohár. Az interneten is sok helyen lehet olvasni a félig teli pohárról, ami a mi hozzáállásunkat bizonyítja az életünk felé. Én most azért írok erről, mert a Reader's Digest magazinban olvastam épp erről, egy epilepsziás beteg írta a cikket (Danielle Bruce). Minden betegnek lehetősége van arra, hogy a világot félig teli pohárként fogja föl. Mindenkinek épp a maga betegsége a legfontosabb, és lehet, hogy nagy lélegzetvétel szükséges ahhoz, hogy pozitívként éljünk meg negatív eseményeket.
Idézek egy kicsit a cikkből: - " Voltak esetek, amikor nem hagytam, hogy az állapotom megfosszon valamitől, szembe kell néznem a félelmeimmel." ...." később 16 évesen kezdtem felfogni, mennyire meghatározza a betegségem, hogy mit csinálhatok, és mit nem". " Ma már felnőtt vagyok, aki együtt él az epilepsziával. "Voltak időszakok már felnőtt koromban, amikor még fürödni sem tudtam egyedül, nemhogy magamra lehetett volna hagyni." "A szomorú valóság, hogy epilepsziásként élni ijesztő, szívszorongató, bonyolult, elbátortalanító, fárasztó, kiábrándító és még sok minden egyéb. Megfoszthat az élettől, megfoszthat a nevetéstől, megfoszthatja az embert mindentől, ami lenni akar." - " De csak azt, aki hagyja." "Ma arra vagyok a legbüszkébb, hogy nem "beteg embernek" látom magam. Igyekszem a lehető legjobban kihasználni az élet adta minden lehetőséget, és nap mint nap küzdök, hogy az életem azokról a dolgokról szóljon, amelyeket meg tudok tenni: a diadalokról, az eredményekről, a szépségről, a barátságokról, a nevetésről, a szeretetről."
Minden ijesztő körülmény ellenére a cikk írója megtalálta a saját maga számára a boldogságot, a szerető családot, akik mindenben mellette vannak. Nagyon nehéz még a családi körben is úgy "viselkedni", hogy ne lehessen érezni, hogy épp betegségünk tetőfokán vagyunk, és alig tudjuk türtőztetni, hogy el ne sírjuk magunkat. Ekkor kell mindig a félig teli pohárra gondolni. Arra, hogy mindenből ki lehet hozni a jót, a csodálatosat, mégha kell hozzá egy kis önuralom a részünkről időnként.
Jusson mindig eszünkbe, hogy mindenkinek megvan a maga baja, betegsége, és számára ez a legfontosabb, hiszen ezzel kell együtt élnie. Minden betegség közös vonása, hogy meg kell tanulni együtt élni vele, és ha lehet, minél hamarabb ki kell gyógyulni belőle, hiszen csak ekkor élhetjük a legteljesebb életünket. Ne hidd, és senki nem is hiszi azt hiszem, hogy könnyű dolog mindig csak optimistán gondolkodni. Sajnos mindig vannak nem várt események, amik felboríthatják a napunkat. De lássuk meg mindenben a jót, és minden igyekezetünkkel arra kell törekednünk, hogy vidámnak lássanak bennünket, jókedvűnek, akiről csak úgy sugárzik az életkedv. Sok-sok tanulási folyamat kell mindehhez, és kellő akarat, hogy szembe tudjunk szállni a betegségünkkel.
Küldök egy dalt neked, legyen az álmod szép, és boldogságos. :)
Utolsó kommentek