Először „mindentbelebalázs” módjára próbálkoztam gyógyulni, de belebuktam mindjárt az elején. Azt hallottam, hogy egy szokást úgy tudunk a magunkévá tenni, ha legalább 30 napig minden egyes nap elvégezzük a kitűzött feladatot, – vagyis gyakoroljuk, gyakoroljuk, míg végül rutinná alakul, és észre sem vesszük, hogy már el is végeztük, amit szerettünk volna.
Észrevettem, hogy egyre kevesebb idő kell ahhoz, hogy egy rossz „fázisból” ki tudjak gyógyulni és megközelítőleg olyan életet éljek, mint mások, akiket ugye titokban irigyeltem az optimizmusukért. Tudtam már nevetni, tudtam tervezni napokat, de csakis egyenként, lépésről lépésre haladva sikerült. Úgy voltam, mint a csiga, amelyik a kútból mászik ki, két lépést tettem előre, de aztán egyet visszacsúsztam. Ha lassan is, de haladtam, ami nagyon jólesett, és boldogsággal töltött el. Nem is gondoltam volna, hogy el tudok indulni a holtpontról, de sikerült.
Ha nekem sikerült, aki sok-sok évig visszajáró beteg voltam a kórházakban, és volt, mikor csak a mentő szállított be, mert olyan rossz állapotban voltam, akkor bárkinek sikerülni fog, aki hasonló problémákkal küzd, mint én. Csak bele kell vágni és soha nem szabad meghátrálni!
Utolsó kommentek