Mit tegyünk, ha végképp összecsapnak a fejünk felett a hullámok? A korábbi bejegyzésben írtam, hogy nem vagyok éppen a toppon érzelmileg. Az orvosom szabadságon van, helyettesítés nincs addig, valahogy ki kell bírnom két hetet úgy, hogy ne romoljon tovább a hangulatom, és ne bántsak meg folyamatosan mindenkit. Nem szeretném addig sem abbahagyni a blog írását, mert éppen ebből látjátok, hogy a hullámhegyek helyett most épp a hullámvölgyben landoltam.
Mit is tudok tenni, ha tényleg csak magamra számíthatok, mert hiába segít a család fizikai dolgokban(elmosogatnak helyettem, kitakarítanak), az érzelmi oldalát egyedül nekem kell megoldani. Túl kell tudnom tenni magam a rossz gondolatokon, tudnom kell aludni, és tudnom kell másnap is teljesíteni napközben. Vissza tudok-e jutni az oly áhított vidám hangulatomba, az elveszett jókedvem vajon visszatér-e? Biztos visszatér, idővel.
Régebben, mikor így visszaestem, kaptam injekciókúrát, és szép lassan gyógyulgattam. Azt vettem észre ilyenkor, hogy mikor végül visszajött a jókedvem, ezerszer jobb állapotba kerültem, azt kell, hogy mondjam, hogy jót tett a leromlás. Addig nagyon rossz, amíg benne van az ember lánya, vagy az ember fia a letargikus hangulatban. Nekem nagyon rossz gondolatok szoktak kavarogni a fejemben. Ilyenkor kell észrevenni, hogy segítségre van szükségünk, és igénybe is kell tudnunk venni.
Most viszont magamra maradtam, hagytam, sőt! Szinte gerjesztettem a rossz hangulatot magam körül, amit azonnal abba kellett volna hagynom, amint észrevettem magamon. A makacsságom mindennek az oka, tudom, hogy én vagyok ebben a hibás. Ez az első jó jel, hogy elismerem magamat hibásnak. De mit tegyek, mert egyedül szeretnék kilábalni rossz helyzetemből, segítség nélkül, nem mindig másra támaszkodni. Tudom, hogy van bennem annyi erő, lenne bennem annyi erő, ami mindehhez kell. De vajon mi kell még hozzá? Bizony! A "spiritusz"! , ha értitek mire célzok ezzel.
Az a lelkesedés veszett el bennem, és az az érdeklődés mások iránt, ami épp a gyógyulásomhoz kell. A lehető legrosszabb megoldás, ha befekszel az ágyba, és sajnáltatod magad. Mert velem már többször megtörtént ez.
Először is az elfoglaltság segít, másodszor a bátorság, harmadszor a hited önmagadban, hogy képes vagy egyedül, önerőből legalább egyszer kijutni a mélypontról. Azt mondják, hogy mindig fel lehet kelni a padlóról, mindig újra lehet kezdeni, csak akarni kell, bízni magunkban, elhinni, hogy képesek vagyunk rá.
Most is, először lefeküdtem, mikor már este lett, és jól elrontottam a napot, de a második jó jel az volt, hogy ki tudtam kelni az ágyamból, nekiálltam írni, s nem nyafogtam magamban, hogy nekem most milyen rossz. Aztán itt van egy váratlan segítőtársam, (ez az este), már nem kell nagyon koncentrálni semmire. A harmadik jó jel, hogy észre is vettem, s cselekedtem. A gyomrom ugrál, remeg, de nemsokára megyek aludni, és azt tudom, hogy az alvás gyógyít. Másnap már van úgy, hogy más színben látom a világot.
Neked is csak azt tudom ajánlani, ha így beleesel egy mély gödörbe, hogy cselekedj, vedd észre, hogy csak rajtad múlik a gyógyulásod, és bírj ki egy napot. Csak egy napot. De próbáld meg egyszer, segítők nélkül helyrehozni az érzelmi egyensúlyod. Ha ezeken a lépéseken túljutsz, másnap talán jobb lesz. Nem egy napon múlik a gyógyulás, az egy folyamat, de nekünk kell elindítani a kezdő lépést, hogy javuljunk, és ne romoljunk tovább. Még időben vedd észre az intő jeleket, s tedd meg azt, amit meg kell tenned.
Ui.: - most is küldök neked egy dalt, hogy velem légy! :)))
Utolsó kommentek