"az élet nem mindig habos torta..."

Ha visszagondolok a múltamra, nem panaszkodhatom, mert szerető családban nőttem fel, nem voltam elkényeztetve, önállóságra neveltek a szüleim.

Van egy könyvem, Arnold Bennett írta, a címe az, hogy : AZ ÉLET MŰVÉSZETE . Mindjárt a címlapról idézek pár sort:

Önbizalomból azt hiszem, hogy kettest kaptam volna a suliban, ha arra gondolok, mennyire nem vagyok "bevállalós". Sokszor azt hiszem arra is, amit írok, hogy - könnyebb másnak tanácsot adni, mint megvalósítani. - Ez is ugye egyfajta önbizalomhiány.

Zene , zene , zene ! Pihend ki az elmúlt hét fáradalmait! Egy kis rock..., és egy szép szám ráadásnak! Ui. : még egy nagy kedvencem a következő zeneszám. Használd ki a hétvégét, megérdemled!!! :) 

Rohanunk, rohanunk naphosszat. Vagy a gyerekért kell menni az oviba, vagy dolgozni sietünk éppen, de otthon sincs „nyugtunk”, mert nem hagytunk magunknak.

Most megosztom veled a betegségem kezdetét, azért, hogy tanulj belőle. Sokáig nem is tudtam, hogy nálam valamilyen depresszív tünetek is kezdenek kialakulni.

Nem könnyű belekezdeni valami újba, ha nem vagyunk jó formában. Én a folytonos halogató típusúak táborába tartozom. „Majd holnap megteszem!” ezt vagy azt, ami rám van bízva. Így nem lehet előrébb jutni.

Sokat panaszkodtam évek során a családnak, csak saját magamon járt az eszem. Elég egysíkú lett így az életem, el lehet képzelni a folytonos nyafogást, - „én nem vagyok képes rá!” – „kimerültem!” – mindig más - más kifogás. Egyszóval beszűkült az életem, de éreztem, hogy tudok tenni az ügy érdekében,…

Nem is olyan könnyű feladat megvalósítani az előbbi mondatot. Én legalább is azt hittem, hogy majd „varázsütésre” megoldódik minden gondom, ha olvasok itt-ott egy kis cikket, vajon mi okozhatja az én nagy bánatomat időközönként.

Ez viszont nem kell, hogy így legyen, ha odafigyelünk egymásra. Azzal a vissza nem térő gondolattal, aminek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget abban a pillanatban, azzal a soha vissza nem térő alkalommal vagy lehetőséggel, amit csak úgy „fél vállról” veszünk, törődnünk kell. Ápolnunk kell…