"az élet nem mindig habos torta..."

Hát, ennél borzasztóbb dolgot talán el sem lehet képzelni érzelmileg, mint amikor szinte sóbálvánnyá változik valaki, mert vagy beléfojtották a szót, vagy olyasmit hall, ami annyira szíven üti, hogy megszólalni sem tud. Sajnos, nekem többször kellett átélnem hasonlót, és mit is érzünk ilyenkor?

A traumák lehet, hogy segítenek meglátni azokat a dolgokat, amiket eddig nem vettünk észre. Kapcsolati krízisekre jöhetünk rá, ráeszmélhetünk arra, hogy nem vagyunk tökéletesek, de mások sem azok, és eszünkbe juttatja, hogy bármikor érhet minket csapás, olyan mélységekbe kerülhetünk, ahonnan nehéz…

Ha elszúrunk valamit a napunk során, lehet, hogy az egész napunk odavan. De lehet, hogy nem is mi szúrtunk el valamit, mégis úgy alakulnak a dolgok körülöttünk, hogy kész, vége, ennek a napnak már annyi! Mit tudunk tenni, hogy a kedvünk azért ne romoljon el végleg, mit tudunk tenni egy jó alaposan…

Amit én az agyról, az elméről tudok, az csakis a saját tapasztalatomból fakad, azokból a tényekből, amiket átéltem és amik meghatározók voltak az életem során. Nos, nézzük csak mit is gondolok én az agyról?

Nem szeretünk gondokkal élni, nem is jó az, inkább választanánk minden egyes napunkra egy jó kis vidám hangulatú társas összejövetelt, egy jó bulit például, ahol jól kitombolhatnánk magunkat kedvünkre. De az életünk nem ilyen, nem mindig működik efféleképpen. Jönnek a gondok, jönnek a bajok, még…

Talán túl sokat vállalunk magunkra? Vagy rosszul osztjuk be az időnket? Vagy át sem gondoljuk, hogy mik a fontos és kevésbé fontos dolgaink? - Lehet, mindegyik kérdésben benne is van a válasz, de mégsem értjük, hogyan is telik el olyan hamar egy napunk úgy, hogy a végén másnapra kell áttolnunk még…

Nem tulajdonítunk kellő figyelmet a szavainknak, bizony, így van, nincs mit szépíteni rajta. Persze, lehet, hogy csak én vagyok így ezzel, nem szeretnék általánosítani, de azért tapasztalom néha a környezetemben is ezt.

Egy nagyon jó kis könyvet szeretnék ajánlani neked, feltéve ha érdeklődsz az ezotéria iránt, vagy a pszichológia iránt, de úgy egyébként is, ha szeretsz olvasni, mindenképpen hasznos olvasmány ez a könyv.

Hiába minden erőfeszítésünk néha, nem tudjuk kialakítani magunknak az optimista látásmódot. Pedig nagyon szükségünk lenne rá a nap minden percében. Nem tudunk kibújni a bőrünkből, mindig visszacsúszunk a negativitásba.

Sokszor keresünk okot arra, hogy valamit ne tegyünk meg. Vagy azért, mert fájdalommal jár, vagy azért mert nincs elég önbizalmunk, hogy elhiggyük magunkról, képesek vagyunk megtenni azt a bizonyos dolgot. Nehezen nézünk szembe a fájdalmainkkal. Tudom, mert én is ilyen vagyok és dolgozom azon, hogy…