Annyira nem jó lerobbanni, mindig várom, hogy történjen már valami ilyenkor, de nem történik. Nem mindig történik. És én egyre várom, és minél inkább várom, annál inkább nem történik semmi. Vagy ha történik valami, nem esik olyan jól, mint az valójában van. Nem tudok neki örülni. Nem tud mi lelkesíteni. Sokszor van ez, és én sokszor gondolkodtam már ezen.
Nincsen okom pedig panaszra, mert ami egyébként felvidít, az mindig is jelen van az életemben. Nem vagyok gazdag, de érzelmileg nem kellene ennyire elengednem magam. Ilyenkor mondják, hogy - mindened megvan, amit csak akarsz, mi a csuda bajod van?! -, és erre nincsen okos válasz, mert nem vágyom sokra, és az mindig itt van körülöttem, minden egyes nap. Amikor reggel felébredek, ragyogok a boldogságtól. Örülök, hogy egy új nap kezdődik, és igyekszem is mindent beleadni egy napomba. Ez a ragyogás ki is tart egy darabig, amíg vissza nem zuhanok a fásultságba. Keresem az okát, gondolkodom ezen, de nem jövök rá, hogy mit kellene tennem. Teszem a dolgom, és egy idő után azt veszem észre, hogy már megint a betegségemen gondolkodom. Pedig mennyi mindenen tudok én is gondolkodni, azt láthatod itt a blogban, amióta írok. Később, valamikor azután mégiscsak történik valami, de nem tudom ezt jól kihasználni, nem veszem észre, hogy mit kéne csinálnom. Mit kellene csinálnom, hogy mégis jobban érezzem magam?
Vannak az ember életében olyan napok, amikkel egyszerűen nem tud mit kezdeni. A nap végén, úgy ahogy van, az egész nap mehetne tulajdonképpen a kukába, mert semmi érdemlegeset nem csináltam. Ezen is gondolkodtam már, hogy ez valóban így van-e? Nincsen így, mert egy nap sem telik el haszontalanul az életünkből, hiszen, amikor képtelenek vagyunk bármit is csinálni, akkor is tapasztalunk dolgokat, észrevesszük, hogy ez így nem jó ahogy van, és próbálunk változtatni rajta. Úgyhogy nincs olyan, hogy egyszerűen a kukában landolna bármi is. Én is idővel meg szoktam nyugodni, csak addig kell kibírni, mert addig pokoli rossz néha megküzdeni az érzelmeimmel. Nem kellene hagynom, hogy elvigyenek az érzelmek tévútra, de épp ez is a betegségem, hogy nem tudok néha megküzdeni velük. Nem jó lerobbanni, nem szeretem, és talán ezért is futok bele sokszor ebbe a helyzetbe. Ilyenkor minden egyes percért, minden egyes pillanatért meg kell küzdenem. A leginkább úgy tudok rajta túllenni, hogy azt mondogatom magamnak, hogy bármilyen rosszul is érzem most magam, ha szeretettel tudok fordulni mindenhez, amivel találkozom a napom során, akkor mindig jobbra fordul minden. Ez azért ma is segített, mert különben sokkal rosszabb színben láttam volna ezt a mai napomat. Nem jó panaszkodni sem, mert nem lesz jobb tőle csak rosszabb, de ha kiírom magamból, ami bánt, az jobb, mintha magamban tartanám és őrlődnék tovább. Az életünk sokszor nem kívánságműsor, vannak rosszabb napjaink is, és valahogyan túl kell élni ezeket a rosszabb napokat is, épp azért, hogy a holnapi napunk már sokkal jobb legyen. Ezt a mondatot találtam magamnak mára: - "Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is" - (Szabó Magda szép szavai ezek). Ezt tartom most észben én is, és ahogy olvasom többször, úgy enyhül a makacsságom, szerencsére. :)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :) Vidám dal lesz, örülni fogsz neki. :)
Utolsó kommentek