Már írtam korábban, hogy nagyon nehezen kezdtem el gyógyulni, nagyon nehezen kezdtem jobban érezni magam. Így, most visszagondolva, a mai eszemmel nyugodtan bevállalhattam volna azt, amitől féltem, nem evett volna meg a mumus! :) De miért voltam képtelen megtenni ezt?!
Amikor már több eszem volt, és nemcsak betegségben gondolkodtam, hanem a gyógyulásban, akkor léphettem volna egy nagyot és ha meg mertem volna tenni azt, amitől mindig is féltem, mennyivel jobb szinten tudtam volna élni már sokkal korábban. De valami visszahúzott, valami visszatartott, hogy merjek lépéseket tenni a jobb jövőm felé. Szerencsére azért, nem csak kínlódás volt a régebbi életem sem, voltak benne csodaszép pillanatok is, csak akkor nem tudtam úgy örülni ennek, mint mostanában. Mennyi minden szép fogadott volna, ha ügyesebben gondolkodtam volna korábban! Mehettem volna világot látni, kirándulni, több emberi kapcsolatom lett volna, tovább tudtam volna dolgozni, és élni tudtam volna egy szép életet. Nem azért írom most ezt, mert sopánkodom most, hanem azért, hogy visszajöjjenek az emlékek és még most is tanuljak a betegségemből.
Egy szép élet végigélése mindenkinek a vágya, egy olyan klassz és stramm élet végigélése, amiben mindenkor jól érzi magát az ember lánya, és örül minden egyes szépséges pillanatnak. Még most sem tartok ott, hogy mindent be tudnék vállalni, és ez azt hiszem azért van, mert semmilyen sejtésem sincsen arról, hogy mi is fog történni, ha megteszem azt, amitől még most is félek. De ez lenne benne a szép, hogy merjek kockázatot is vállalni, hiszen mindenki más is így van ezzel, hogy nem tudja mi várja az út végén. Csak sejtése van róla, és épp ezek a sejtések és a szép álmok, és célok visznek előrébb az utunkon. Mindennap este elhatározom, hogy holnap aztán már megmutatom a világnak, mire is vagyok képes. Csak amikor ott kell lenni a tett színhelyén, pont akkor megy el a bátorságom néha. Úgy látszik, nekem ezt jó alaposan meg kell értenem, tanulnom, és jól is kell tudnom alkalmazni a további életem során. Mumusok egyébként sem léteznek, csak a fantáziánk játszik velünk néha, hogy elhitesse ezt velünk. Szóval, lehettem volna okosabb is korábban is, de ezt hozta a sorsom és én így voltam képes lépésenként haladni, mindig egy picivel többet tudtam megtenni a boldogulásomért. De még ezekben az apró kis lépésekben is ott volt a jövőbe vetett bizalmam, nem adtam fel soha, mindig küzdöttem, és igyekeztem egyre jobban élni. Mindenből lehet tanulni, és kell is, hogy a jelenünk úgy formálja majd a jövőnket, hogy azzal 100%-osan meg legyünk majd elégedve. A jövőt nem látjuk még, esetleg csak sejtjük, hogy milyen lesz, de formálni, alakítani igenis tudjuk azáltal, amit most a jelenben napról napra teszünk. Egy szebb jövőért mindig megéri küzdeni, akármilyen mélyen is vagyunk néha a gödörben. Mindig fel kell tudnunk állni és tovább kell tudnunk haladni a szebb jövőnkért, mert csak akkor mondhatjuk el, hogy mindent megtettünk a boldogságunkért.
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek