Sokszor vettem észre magamon, hogy nem hagyom, hogy a beszélgetőtársam elmondja, amit akar, hanem a szavába vágok, mindjárt mondom, ami csak az eszembe jut. Ez azért is rossz, mert nem figyelek eléggé arra mit is mond a társam. Az, hogy megértőek vagyunk egymás iránt, ebbe az is beletartozik, hogy figyelmesen hallgatjuk, mit szeretne a beszélgetőtársunk mondani. Képzeld csak el, ha egy színpadi előadó szavaiba mindig bekiabálnának a nézők, figyelmenkívül hagynák azt, amit mond és mindenki mondaná a magáét. Micsoda összevisszaság lenne ebből!
A tökéletes figyelem azért fontos, hogy megértsük, mit szándékoznak nekünk mondani, és csak akkor alakul ki egy jó beszélgetés, ha valóban figyelünk egymásra, egymás szavaira. Ha mindig közbeszólunk, a társunk is elveszíti a beszélgetés fonalát és semmi sem kerekedik ki a beszélgetésből, csak az ide-oda szóló hirtelen mondatok, gondolatok kapnak helyet a beszélgetésben. Így nem jutunk dűlőre, nem tudunk egyáltalán egy jót beszélgetni.
A tökéletes figyelem az, amikor megvan az összhang két vagy több ember között, és megvan részünkről is a megértés, a türelem és a figyelem. Maradéktalanul jelen vagyunk a beszélgetésben, meghallgatjuk amit a társunk mondani szeretne és csak később válaszolunk, amikor ő már befejezte a mondanivalóját. Összhangot kell tudnunk teremteni egymás között, azon vagyunk, hogy megértsük, mit is szeretne kifejezni a beszélgetőtársunk. Aki mindig azon gondolkodik, hogy ő mikor is jut majd szóhoz, ő nem empatikus a társával szemben, ő inkább csak a saját hangjára kíváncsi és lehet, épp a középpontban szeretne lenni ahelyett, hogy engedné, hogy kialakuljon egy jóízű beszélgetés.
Már abból következtetni tudsz mások beszédstílusára, ha látod, hogy izeg-mozog, nem találja a helyét és ide-oda nézelődik, miközben te megpróbálod elmondani azt, amit szeretnél. Az odaadó figyelem az egészen másképpen néz ki. Találkozik a tekintetünk, egymás szemébe merünk nézni, és a gesztusainkkal is az odafigyelést segítjük. Amikor csak arra törekszel, hogy mindenképpen elmondd a saját mondanivalódat, akkor nem figyelsz csak saját magadra és tulajdonképpen egy kis monológot gyártasz, amit a társad kénytelen végighallgatni. Ő próbál kedves lenni és figyelembe veszi, hogy szót kérsz, de amikor csak egymás szavába vágunk, ott nincsen meg az összhang és nincsen meg az odafigyelés sem. A kölcsönös párbeszéd alapja a tökéletes figyelem. Kíváncsi vagy rá, mit szeretne tudatni veled a társad és te is olyankor szólalsz meg, amikor itt van az ideje, nem korábban. Ez szerencsére tanulható és én is egyre jobb és jobb vagyok már benne, már csak néha kell figyelmeztetnem magam, hogy ne szóljak túl korán a beszélgetésbe. Ha nem hagyod, hogy a társad kifejezze amit szeretne, akkor miről is beszélgettek egyáltalán? Terólad? Arról, hogy most mit érzel, és arról, hogy most milyen passzban is vagy? Egy beszélgetés mindig kölcsönösen adja vissza a beszélgetés sajátos mondanivalóját a maga sajátos stílusában. Tanuljunk egymástól, hogy mindig tudjunk figyelni egymásra és értsük is meg, miről is szól a beszélgetés, ne csak kapkodjuk a fejünket, hogy hol is van most a beszélgetés közepe, vége vagy az eleje. Ami tanulható, azt el tudjuk sajátítani, csak egy kis idő és egy kis türelem kell hozzá. Használjunk okos mondatokat, amikor beszélgetünk, hogy ne laposodjon el a beszélgetés és ne váljon unalmassá. Figyeljünk egymásra és a beszélgetés mondanivalójára is.
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek