
Sok mindenen megyünk keresztül életünk során. Tengernyi helyzettel találkozunk, és milliónyi érzést élünk át. Ha boldog napod volt, azt megjegyzed magadnak, és a rossz perceidet pedig igyekszel elfelejteni. Sok minden fordul meg a fejedben, rengeteg ismerőssel találkozol, és ez mind a szívedbe kerül, mint szép emlék vagy esetleg mint fájó kis csalódás. Amikor ügyesen éled az életedet, eléd tárul minden, ami csak lehetséges ezen a világon.
Sok mindent megszeretsz, sok mindent megtanulsz másoktól, és sok mindent meg is tanítasz másoknak. Továbbadod, amit megtanultál, és megtanulod az élet leckéjét, okosodsz, művelődsz, fejlődsz, és egyre jobb és jobb életet élsz. Ami tetszik neked, megtartod, amire nincsen szükséged, attól pedig szépen megválsz, így teret adsz új dolgoknak az életedben. Te is, én is, mindenki, egy folyamaton megy keresztül élete során. Én úgy gondolkodom a világról magáról, mintha egy feladatot kaptam volna, amit itt és most be kell fejeznem. Én úgy érzem, hogy amit itt a földön megszerettem, megtanultam, az majd a mennyországban is velem marad, velem lesz, mert vigyáztam rá itt a földön arra, ami fontos volt nekem az életemben. Ha nem jól vigyáztam rá, akkor azt lehet, elveszítettem már itt a földi életemben. De ha jól figyeltem mindenre, az velem tud maradni akkor is, amikor a Jóisten a mennyországban számot vet az életemről, és visszaadja azt, ami fontos volt itt nekem a mindennapi életemben.
Egy emberélet lehet jó és lehet kevésbé jó is, aszerint, hogyan érzed magad napról napra. A te feladatod az, hogy minden szépet és jót magadba zárjál, és élvezd úgy az életedet, hogy ne keseregjél, hogy jószívvel éld a perceidet és jóérzéssel gondolj mindig vissza mindenre, ami történt veled egy nap. És ez nemcsak a te feladatod, hanem az enyém is és mindenkié, aki csak gondot visel önmagára.
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
ui.: -
💖Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik,
és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.
.


Utolsó kommentek