Azt hiszem, ha össze kéne számolni azt, hogy hányszor voltam kontrollon a betegségem miatt, sok száz százlábút számolnék összesen, mert havonta egyszer mindenképpen meg kellett jelennem a rendelőben. Az én megítélésem szerint a pszichiáter és a páciens között olyan bensőséges kapcsolat alakulhat ki, ami már eleve a gyógyulást segíti. De ez nincsen így mindig. Az idő behatárolja, hogy legkevesebb mennyi ideje telhet a pszichiáternek foglalkoznia a vele szemben ülő pácienssel. Ha hiszed, ha nem, ez sokszor olyan kevés idő, hogy még a kellő ráhangolódás sem jött még létre. De a pszichiáter azért pszichiáter, hogy tudja a dolgát, értse, amit csinál, mert ha szükséges, ő ír fel gyógyszereket, hogy meggyógyítsa a páciensét.
Volt úgy, amikor kontrollon voltam régebben, hogy nagyobb gonddal jöttem ki a rendelőből, mint ahogy bementem a doktorhoz. Ilyenkor azt éreztem, nem törődnek velem az orvosok, és csak nagy sokára esett le a tantusz, hogy bizony ez időkorlátok közé van szorítva. Így utólag elgondolkodom arról, hogy amikor én a rendelőben azt mondtam, hogy hallucinálok vagy minden zajtól megijedek, akkor a pszichiáterben mi zajlik le? Ő is ugyanúgy át tudja érezni azt, amit én érzek abban a pillanatban? Távolról közelít-e felém vagy mindjárt megtalálja a kulcsot ami a páciens szívének zárját nyitja? Vajon most mit gondol rólam? Objektíven tudja-e szemlélni azt, amivel találkozik ő is amikor beszélgetünk? Milyen kapcsolat alakul ki kettőnk között? Mi az, amiből kitalálja, hogy melyik gyógyszert érdemes felírnia? Ezeken a kérdéseken én mostanában sokat gondolkodom, éppen azért, mert gyógyulok és tudom, hogy ezt nemcsak önmagamnak köszönhetem, hanem leginkább az engem kezelő orvosnak is.
De menjünk tovább egy kicsit! Azok az információk, amiket én az asszisztensnek elmondok, azt vajon miképpen továbbítja tovább ő a pszichiáter felé? Valóban el tudom-e mondani, hogy mi bajom is van? - Egy pszichiáter mindig megértő, ezt nekem elhiheted, mert már több ilyen orvos is kezelt engem. Csak nekem a megértés sokszor kevésnek bizonyult, és sokszor borultam ki pont ott a rendelőben. Féltem, hogy még rosszabbul leszek és nem tudok majd egyedül hazamenni. - szoktam meditálni és most épp ezen morfondírozok, hogy vajon, amikor én belépek a pszichiáter rendelőjébe, ott kiderül-e, hogy mi bajom is van, mi okozza a feszültségeimet és kapok-e jótanácsot a jövőt illetően?
Az, hogy hogyan nézünk egymásra, mit tud vajon kiolvasni a fejemből, ezek mind olyan kérdések, amire én mindig választ szeretnék kapni. Ha nem jószívvel jövök ki a rendelőből, akkor nem mondtam el minden bánatomat, így esélyem sincs tanácsot kapni rá. Az ember lánya félénk egy pszichiáter rendelőjében, sőt, már a váróban is, igyekszik a legjobb formáját hozni, és ezért nem árulja el a teljes igazságot, mert fél, hogy akkor gyengébbnek fog tűnni mások szemében. - Lehet, én ezért is nem tudok még meggyógyulni, mert nem látom a megértést az orvos szemében. Viselkedünk a váróban, viselkedünk a rendelőben és épp ezért nem tudjuk jól elmondani azt, hogy mi bánt minket és mit is szeretnénk az életünkben megvalósítani. Csak félig utalunk rá és még mi csodálkozunk azon, amikor egyik pillanatról a másikra leszünk betegek.
ui.: -
Szereti az fű az csillagot, de a csillag messze fenn ragyog. Jaj, a csillagos ég de magos! Szegény födi fűszál harmatos.
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek