
Volt már olyan érzésed, amikor pihentél és gondolkoztál, hogy közben azért tervezted a nap további részét? Én tegnap voltam ilyen fázisban. Lepihentem a kanapéra, és elkezdtem tervezgetni, hogy most még mit kéne megcsinálnom, hogy jól fejeződjön be a napom. Ki kellene még porszívózni, ezen gondolkodtam, de jött a kisördög és próbált lebeszélni róla. És én belementem a játékba, s azon morfondíroztam, hogy valóban, esetleg ráér akár másnap reggel is porszívózni, mert nincs nagy felfordulás, és tegyük hozzá, hogy nem is volt semmi kedvem a takarításhoz. Ilyenkor kezd az ember lánya halogatni, sajnos, és így a kisördög lesz a győztes, mert megadtuk magunkat neki.
A halogatás egy kegyetlen valami tud lenni. Azt hiszed, hogy mindent jól csinálsz, minden flottul megy, de azt nem veszed észre, hogy közben kihagysz dolgokat az életedből, mert elhalasztottad. Van egy vicces mondás, olvasd csak: -
Sose halaszd holnapra, amit holnapután is megtehetsz. (Mark Twain) :)
Vicces, nagyon vicces ez az idézet, és mi legtöbbször el is fogadjuk ezt, szívesen veszi a kis lelkünk, hogy akár tehetünk így is. De kicsit komolyabbra fordítva a szót, a halogatás ki tud szúrni velünk, ha hagyjuk magunkat. Ha halogatsz, sok minden dolgod, feladatod elkezd torlódni, és a végén már csak azt veszed észre, hogy nem is tudod hol áll a fejed. El kellene felejtenünk ezt a szót, hogy halogatás. Ez az életünk megrontója! Ha engedsz a kisördögnek ilyen szempontból, akkor nagyobb horderejű dolgoknál is ugyanazt fogod tenni, mert azok a feladatok még ráadásul nehezebbek is, így bekerülsz egy olyan spirálba, amiből nem tudsz majd szabadulni egy idő után.
Felejtsd el a halogatás szót, inkább ha valamit meg kell tenned, akkor alkalmazd a visszaszámolási módszert, ez biztosan hatásos lesz. Tudod! 5-től kell visszaszámolni 1-ig , (5, 4, 3, 2, 1), és amikor az 1-hez érsz, fel kell állni a kanapéról, és munkálkodni kell, meg kell csinálnod azt, ami éppen akkor szükséges. Neked lesz könnyebb és a kellemest összekötötted így a hasznossal. :)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
ui.: - Mi Isten legnagyszerűbb műve? Az ember. És ki jött erre rá? Az ember. (Mark Twain)


Utolsó kommentek