"az élet nem mindig habos torta..."

Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék! Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már, hogy ne szeressék! (...) Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még, szeressen még. Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el egy-egy estét. Váci…

Azt hiszem, nem vagyok egyedül, aki nem bírja már cérnával ezt a rekkenő hőséget. Sok mindent kell ilyenkor tennünk is és sok mindent kell kiállnunk, sok mindenre kell ügyelnünk és a figyelmünket irányítanunk. Ha egyedül vészeled át a hőséget, még akkor is adódik olyan helyzet, amit már nem bírsz…

Néha úgy ébredünk, mint egy nyílt seb. Védtelenül, sérülékenyen, és ilyenkor minden az első szón, az első lélegzetvételen múlik, azon, ahogyan rám nézel, amikor felébredsz, ahogyan rám nézel, amikor kinyitom a szemem. (...) Felébredünk, és olyan sérülékenyek, érzékenyek, védtelenek leszünk, hogy…

Mindenki rádöbben az életében legalább egyszer, hogy van, amit csak ő egyedül tud megvalósítani. Van körülötte sok segítség, amit észrevesz, de a dolog oroszlánrészét csakis ő egyedül képes jól és hibátlanul megvalósítani. Ha ilyenkor másokra hagyatkozunk, nem járunk sikerrel, mert csak mi tehetjük…

?Vannak az életünkben olyan események, amelyekről - miközben javában zajlanak még - tudjuk, hogy sohasem felejtjük el. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy Hang azt mondja benned: "szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen…