
Van, amikor falakat húzunk magunk köré, mert azt hisszük így védve vagyunk sok veszedelemtől. Nehéz ezután ezeket a falakat ledönteni, mert túlságosan ragaszkodunk a kialakult helyzethez. Bebástyázzuk magunkat, pedig lehet, hogy nem is ez volt az igazi célunk.

Öt éve kezdtem írni ezt a blogot, kisebb szünetek voltak benne, és lehet, hogy lesznek is, épp azért, mert sokszor esem vissza a betegségembe. Az évforduló tiszteletére elhatároztam, hogy olyan kevés negatív hangulatú bejegyzés lesz ezután, amilyen kevés csak lehet. Már sok mindent írtam magamról, és még biztosan fogok is, de a célom ezután az, hogy minél pozitívabb hangvételű legyen amit írok. Nem biztos, hogy sikerül, de nagyon igyekszem.







Utolsó kommentek