"Semmi, amit szeretsz, nem vész el. Valójában nem.
A dolgok, az emberek - előbb vagy utóbb mindannyian elmennek. Nem tudod őket megfogni, ahogy a holdfényt sem tudod kézben tartani. De ha valaha is megérintettek, ha benned élnek, akkor továbbra is a tieid maradnak.
Az egyetlen, ami valóban a tiéd, az az, amit a szívedben őrzöl."
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Olvastad ugye az előző bejegyzést? Hát, ebből kifolyólag kezd már megváltozni az életem. Már kezdek mást csinálni, mint amit szoktam, más szemmel nézem a dolgokat, és ahogy az lenni szokott, minden kezdet nehéz. Nehéz egyelőre úgy tenni, mint aki mindenre képes. Én meg főleg nem vagyok egyszerű eset, de ahogy írtam is, más szemszögből kell most már hozzáállni az életemhez. Jönnek ugye a "nemakaródzik" ezt meg azt megcsinálni hozzáállások, de amit ígértem magamnak, azt igyekszem tartani.
Nem mindennapi dolog történt a minap az életemben! Az úgy volt, hogy volt mára egy nagyon-nagyon fontos álmom, kívánságom. De csak mára és egy bizonyos időintervallumon belül. Eldöntöttem, hogyha ez az álmom teljesül (aminek nagyon kevés volt a valószínűsége), akkor ezután mindent bevállalok az életemben, az utam során. Ez tőlem egy olyan nagyfokú ígéret, ami nem mindennapos, hiszen tudom magamról, hogy képtelen voltam eddig is bármit nagy síkon betartani.
Valamelyik könyvemben olvastam ezt a következő mondatot: - "Az élet túl rövid ahhoz, hogy nap mint nap olyan munkát végezzünk, amit nem szeretünk igazán." -, és ez a mondat kicsit el is gondolkodtatott engem. Vajon rá vagyunk-e kényszerülve néha, hogy olyan munkát végezzünk el, amihez egyáltalán nincsen kedvünk? Mi okozza azt, hogy kénytelenek vagyunk olykor-olykor megtenni azt, amihez semmi kedvünk nincsen?
Már írtam korábban, hogy nagyon nehezen kezdtem el gyógyulni, nagyon nehezen kezdtem jobban érezni magam. Így, most visszagondolva, a mai eszemmel nyugodtan bevállalhattam volna azt, amitől féltem, nem evett volna meg a mumus! :) De miért voltam képtelen megtenni ezt?!
Többször előfordul, hogy hamarabb szólunk, mint az helyes lenne, nem vesszük fontolóra, mit is szeretnénk kifejezni az érzéseinkkel. Amikor túl vagy fűtve érzelmileg, amikor dúl benned a feszültség, amikor képtelen vagy eldönteni, hogy most mit is csinálj, akkor a legjobb választás a hallgatás, a bölcs hallgatás és a vele együttjáró megfontolás. Csak akkor szólj, ha úgy érzed, hogy amit szeretnél mondani, azt jól fogják érteni a többiek is, és nem lesz belőle félreértés.
Szép hétfőt, szép hétkezdést kívánok neked, remélem, hogy jól indult ez a mai napod is, mert minden napban ott rejlik egy csomó örömteli pillanat, amit ha észreveszünk, máris feldobja a napunkat. Már sokszor írtam az életmódváltásomról, és az az igazság, hogy nem szabad ezt túl sokszor emlegetni, mert belefásulhat az ember lánya, és a végén az jön le az egészből, hogy kifáradok, belefáradok a sok próbálkozásba. De mindenképpen megéri küzdeni érte, mert egészen más világ fogad a túloldalon, egy olyan világ, amit már szinte el is felejtettem. Szóval, csak tarts ki, ha te is ebben gondolkozol! :)
"Ha valaki fontos számodra,
felhívod, üzeneted küldesz neki,
érdeklődsz utána, keresed a
társaságát, hallani akarod a hangját,
és azon vagy, hogy valahogy
mindig kapcsolatban legyél vele.
Mert szereted.
Mert jól érzi magát tőle a
lelked és mert fontos neked."
(Lippai Marianna)
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Sokszor hisszük azt, hogy mások jobbak nálunk, jobb életet élnek vagy jobb ellátásban részesülnek. Ez simán egy tévhit! Nem szabad hinni benne! Olyan sokrétű az életünk, mindenki másképpen él, mindenkinek más jelent örömöt vagy más problémái vannak, hogy nem is érdemes bárminemű összehasonlítást tennünk.
Szeretem az ilyen teliholdas éjszakákat, mert van, mikor teljesen átváltoztatja a napomat, sőt, van, hogy az életemet is. Vajon milyen szerepe van a szerencsének az életünkben? Mi vagyunk-e a kizárólagos irányítók vagy a véletlenek összjátékának is rengeteg szerepe van ebben? Érdemes ezen egy kicsit elgondolkodni! Te mit gondolsz erről?
Utolsó kommentek