"az élet nem mindig habos torta..."

Mindenkiben megtalálhatod a szépséget, azt a szépséget, ami őbenne rejtőzködik, csak figyelj jól és tárd ki a szívedet. Azt már tudod, hogy a szíved sosem hazudik. Mindig az igazat látod a szíveden keresztül. A szépség mulandó, de azért szeretjük ha szépek vagyunk, és azt is szeretjük ha mások is szépnek látnak minket. Egyszerűen szépnek lenni jó dolog! :) Ugyanígy van ez a belső szépségünkkel is, szeretjük ha szép a lelkivilágunk, és ha kedvesek vagyunk vagy éppen segítőkészek tudunk lenni. Sok-sok szép belső tulajdonságunk van, ezért beszélgessünk róla egy kicsit.

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor döntenünk kell valamiben. El kell döntenünk, hogy megálljunk, visszanézzünk, vagy tovább haladjunk-e életünk során? Nagyon sokan vagyunk, akik sokszor nézünk vissza a múltba, és azt figyelembe véve döntünk a további teendőinkről. Sokan vannak, akik nem néznek hátra egy mérföldkőnél, ők egyenesen haladnak előre az útjuk során. És sokan vannak, akik megtorpannak és megmaradnak a jelenlegi állapotuknál, nem akarnak egyelőre új vizekre evezni.

"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."

- Wass Albert -

"A jó, amit teszel,

holnap már feledésbe megy,

MÉGIS TEDD A JÓT!

A becsületesség és

az őszinteség sebezhetővé tesz,

MÉGIS LÉGY BECSÜLETES ÉS NYÍLT!

Az embereknek szükségük van segítségre,

de ha segítesz, támadás érhet,

MÉGIS SEGÍTS!

A legjobbat add a világnak,

amid csak van, s ha verést kapsz cserébe,

MÉGIS

A LEGJOBBAT ADD A VILÁGNAK,

AMID CSAK VAN!"

(Teréz Anya)

Van, amikor minden akaratunk ellenére rossz a kedvünk, hiába próbálunk ki mindenféle praktikát, mégis az a helyes és jó megoldás, ha igyekszünk kilábalni a szomorú helyzetünkből, mégpedig minél hamarabb, annál jobb. Ez van amikor sikerül, van amikor nem, ezért jó ha az optimizmusunk mindig kéznél van, jó ha számíthatunk a saját természetünkre, és jó ha minél kevesebb idő megy el egy elrontott helyzet megoldására. Ezért is írtam a címben, hogy ajándék minden egyes percünk, amit örömmel élünk át.

"Vigyázz magadra, fiam!

Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célokról az beszélhet, akinek voltak és el is érte azokat, az oda vezető útról pedig az beszélhet neked, aki végigment rajta...

Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj. Szorgalmat nem követelhet rajtad rest, helytállást tunya, bátorságot pedig gyáva.

Mert mindenki csak abból adhat, amije van."

/Náray Tamás/

 (részlet)

Azt hiszed lehetetlen vállalkozásról beszélek, amikor azt kérem tőled, hogy szeress bele az életbe? Pedig egyáltalán nincs erről szó. Sok ember csak félig éli az életét, nincs ami inspirálja őket, hogy egy fantasztikus életet élhessenek. Pedig a választ a címben találod meg, és neked kell létrehoznod a saját valóságodat, azt az igazi életet, amire olyan nagyon vágysz.

"Egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség."

/Márai Sándor/

---

ui.: az idézet a citatum.hu oldalról való.

Gimis koromban nyaranta mindig mentünk építőtáborba, nem kaptunk pénzt a munkánkért, lehet, épp ezért volt olyan élvezetes az egész nyár, szabadok voltunk, imádtunk mindent, bármivel is találkoztunk akkor. Az almaszedéstől a levendulavágásig mindenre jelentkeztünk, ott voltunk a Balatonon, délutánonként megfürödtünk benne, este disco-ba jártunk a lányokkal és a fiúkkal. Sok ismerősünk lett, mert szinte mindenkit a barátunkká tudtunk fogadni. Szépségesen boldog emlékek nekem ezek az időszakok! :)