Ismered a láncreakciót? Amikor valami történik, és ez elindít egy folyamatot, amiből azután sorra alakulnak ki hasonló folyamatok, és ezek egy új állapotot hoznak létre, aminek ki tudja mi lesz a vége. Vagy teszel valamit, vagy mondasz valamit, esetleg hallasz valamit, ami megérinti a szívedet, és ebből kifolyólag olyasmit cselekszel, ami beindít egy láncreakciót. Az, hogy ez jó-e vagy sem, az attól függ, mi volt a kiváltó ok és ez milyen folyamatot indított el.
Mit akarok tőled? Semmit. Semmit nem akarok tőled. Hanem neked akarok. Nem tőled, hanem neked. Mégpedig adni. Mindent. Mindent, amit őrizgetek magamban. Őrizgetem egy érkező pillanatra, egy napra, egy életre. Őrizgetem annak, aki egy pillanat, egy nap, egy élet. Aki minden. És ha te vagy az, ha neked adhatom, ha elfogadod, akkor már nem csak "neked" van, hanem "tőled" is. Mert akkor már kapok is. Tőled.
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Keveset foglalkozunk az agyunkkal, pedig jobb lenne ha erre rávennénk magunkat valahogyan. Nem véletlenül írok mindig az agyról, az agyunk olyan szuperszámítógép, ami képes megváltoztatni önmagát. Persze csak akkor, ha ezt te is szeretnéd. Amikor meglátsz egy szépséges virágot, amikor beszélgetsz valakivel, amikor olvasol vagy írsz, az agyad folyamatosan változik. Olyan módon változik, amilyen érzéseket kelt benned egy szépséges virág, vagy amit a beszélgetőpartnered mond, vagy amit olvasol vagy amit éppen gondolsz.
Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak. Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk. Ugye, nem lesz nagyon sokára? Ugye nem?
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom,
milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet.
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Annyi szomorúság, tanácstalanság, igen, kétségbeesés volt arcában, hogy meg kellett állnom, vissza kellett néznem. Néztem, és azt hittem, megszakad a szívem. Talán soha nem szerettem úgy, mint ebben a pillanatban.
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
(...)
Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Azt hiszem, nem vagyok egyedül, aki nem bírja már cérnával ezt a rekkenő hőséget. Sok mindent kell ilyenkor tennünk is és sok mindent kell kiállnunk, sok mindenre kell ügyelnünk és a figyelmünket irányítanunk. Ha egyedül vészeled át a hőséget, még akkor is adódik olyan helyzet, amit már nem bírsz elviselni. Ha többen vagytok egy légtérben, akkor pedig még fokozottabban jelenik meg mindez. Amikor azt érzed, hogy dühös leszel valamitől, akkor lehet, hogy még jobban kell alkalmazkodnod bizonyos helyzetekhez, és ez sokszor ki is veri már a biztosítékot nálad.
Néha úgy ébredünk, mint egy nyílt seb. Védtelenül, sérülékenyen, és ilyenkor minden az első szón, az első lélegzetvételen múlik, azon, ahogyan rám nézel, amikor felébredsz, ahogyan rám nézel, amikor kinyitom a szemem. (...) Felébredünk, és olyan sérülékenyek, érzékenyek, védtelenek leszünk, hogy akár az első lélegzetvétel eldönthet mindent. Az egész napot, esetleg az egész életet. Ezért óvatosan nézz rám, mondj valami szépet, cirógasd meg a hajam, mivel az élet néha igazságtalan, egyáltalán nem mindig egyszerű, és sokszor segítségre szorulunk - gyere hát a szavaiddal, a karoddal, a közelségeddel, nélküled el vagyok veszve, nélküled szétmorzsolódom az időben. Légy mellettem, amikor felébredek.
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Mindenki rádöbben az életében legalább egyszer, hogy van, amit csak ő egyedül tud megvalósítani. Van körülötte sok segítség, amit észrevesz, de a dolog oroszlánrészét csakis ő egyedül képes jól és hibátlanul megvalósítani. Ha ilyenkor másokra hagyatkozunk, nem járunk sikerrel, mert csak mi tehetjük bele ebbe a feladatba a saját erőnket, a saját gondolatainkat, a saját tapasztalatainkat.
Utolsó kommentek