Vissza-visszatérő vendég nálam is a depresszió. Hol nyakon csíp, hol elereszt és békén hagy. De még addig nem jutottam, hogy ki tudjam gyomlálni magamból a folyamatosan előtörő rossz gondolatokat. Küzdelmem azt hiszem életem végéig tart, de hiszem, hogy lesz bennem annyi erő, hogy meg tudjak küzdeni vele. Egy könyvet ajánlok a figyelmedbe most. Érdekes és hasznos olvasmány betegnek, egészségesnek egyaránt.
"A depresszió hamis egy nyavalya! Becsapja áldozatát, mert hamis illúzióval elhiteti vele, hogy úrrá tud lenni rajta. Ugyanis a depressziós epizód hónapokig, mondjuk, három-hat hónapig tart, majd ezután spontán elmúlik. Nem meggyógyul, csak elmúlik. Akkor nagy az öröm és a büszkeség: "Lám-lám, kijöttem a depresszióból, egyedül, csak akarni kellett." (Meg szeretni a beteget nagyon, mint tudjuk.) Az esetek több mint a felében azonban hónapok, évek múlva, alattomosan visszakúszik a lehangoltság vagy a rossz közérzet: a depresszió ismét bekopog a lélek ajtaján. Lehet, hogy teljesen másképp álcázza magát, hol egy testi betegség, hol más pszichés panasz formájában, megtévesztve gyanútlan áldozatát." - így ír Dr. Belső Nóra DEPRESSZIÓ Betegség vagy úri huncutság? című könyvében.
Azt hiszem, vannak, akik együtt tudnak élni ezzel a betegséggel. Igaz, hogy vagy meg kell tanulni együtt élni vele, vagy meg kell tanulni kigyógyulni belőle. Olvastam a neten is, hogy volt aki le tudta győzni a "nagy sárkányt", és kigyógyította magát ebből a súlyos betegségből, ami napjainkban egyre több embert érint. De miért is olyan félelmetes a depresszió? - Azt hiszem, hogy azért, mert bármikor bárkire lecsaphat az ő nagy kénye kedve szerint. Ezért kell annyi, de annyi örömforrás után néznünk, amennyit csak el tudunk képzelni magunknak. És ezekre az örömforrásainkra kell tudnunk fókuszálni. El kell tudnunk hessegetni a közérzetromboló gondolatainkat, nem szabad rágódni olyasmin, ami nem valószínű, hogy bekövetkezik.
Ha megkérdezzük magunktól: - "van ráhatásom a problémámra?" - és ha a válasz "nem", akkor engedjük el a közelünkből ezt a kínzó gondolatot, és keressünk más, életképesebb kérdést, pl. hogy - "mit tudok tenni azért, hogy megváltozzon a közérzetem?" - Én ilyenkor mindig összegyűjtöm az erőforrásaimat, amik az adott pillanatban rendelkezésemre állnak. Ezekből kell gazdálkodnom, hogy legyűrjem a depresszió érzését. Persze sokszor nem sikerül, de próbálkozni muszáj, mert csak akkor győzhetünk. Néha kénytelenek vagyunk együtt élni ezzel a kínzó érzéssel, de van esély a gyógyulásra.
"A gyógyításnál tehát össze kell szedni, amink van: az ész és a szív minden eszközét. Minden egyes emberhez meg kell találni a kulcsot, amely nyitja a lelke kapuját; meg kell találni a szót, amely eléri a tudatát, a hangot, amelyre hallgatni fog, és az eszközt, amellyel leghatékonyabban tudunk segíteni. Ez a depresszió kezelésének titka."....."Azt azonban leszögezhetjük: a depresszió nagyon kegyetlen betegség, és nem holmi úri huncutság. Ez az igazság. És az igazság elfogadása az igazi gyógyulás feltétele."
Remélem nem baj, hogy ennyit idéztem a könyvből. Ha megszívleljük amit a könyv írója elénk tár a könyvében, sokkal közelebb kerülhetünk a betegség megismeréséhez.
Hallgass meg egy dalt, s ne gondolj a gonddal, főleg nem így kora reggel. Ha figyelembe vesszük, hogy szinte mindenre van gyógyír, akkor van esélyünk a gyógyulásra is. :)
Utolsó kommentek