Volt egy könyv, amiben azt hiszem, hogy egy pszichológus író szeretne segíteni a páciensének a fogyókúrában. Már mindent kielemeztek, mindent sorra vettek, hogy mi állhat a fogyás útjában, de nem jutottak sokra így sem. Ekkor az író megkérdezte a hölgyet, hogy amikor süteményt eszik, a sütemény melyik részét eszi meg előbb, s melyiket hagyja a végére?
A hölgy azt válaszolta, hogy természetesen a cukormázat eszi meg a sütemény tetejéről, s csak azután fogyasztja el a sütemény többi részét. Ebből a válaszból derítette ki a pszichológus, hogy a hölgy azért nem tudott eddig lefogyni, mert mint kiderült, általában mindenben ez a stílus jellemezte a pácienst, mégpedig az, hogy a jó dolgokat helyezi előtérbe, azokat a kellemes feladatokat végzi el először, amit szívesen végez, és ami kényelmetlenebb, azt a feladatot hagyja későbbre. Ha változtat a stílusán, és először a nehezebb dolgokat csinálja meg mindennapjai során, és csak későbbre halasztja a könnyebb, nem sok időt igénylő feladatokat, máris lépéselőnybe kerül.
Hiszen azokat a feladatokat, amiket meg kell csinálnunk a nap folyamán, azt mindenképpen elvégezzük, mert el kell végeznünk, ha a nap végére hagyjuk is. Ezért kell felcserélni a kényelmes és kényelmetlen dolgaink elvégzését, mert a nap végére már kimerültek leszünk, de még lesz kedvünk olyan szívet melengető dolgaink elvégzéséhez, amik sikerélményt nyújtanak, s boldogan, újult erővel fogjuk még pluszban ezeket a könnyebb feladatokat is megcsinálni. Így két legyet üthetünk egy csapásra, mert megcsináltuk amit meg kellett, és még jól is végződött a napunk.
Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű cukormázas süteményből ilyen következtetéseket lehet levonni, de a pszichológus szerint, a hölgy megváltoztatta a hozzáállását a dolgaihoz, így később sikerült lefogynia. Persze alkalmazhatjuk az élet bármely területén az iménti taktikát, nem fogunk csalódni. Érdemes kipróbálni, s a végén magunk dönthetjük el jelképesen, hogy az élet habos torta-e vagy sem.
Küldök egy jó dalt, hogy szép estéd legyen. :)
Utolsó kommentek