Nem kívánok lehetetlent, amikor arra gondolok, amit fent a címben írtam. Minden nap érezhetjük magunkat kirobbanó formában, és szerintem ehhez nem is kell elvándorolnunk a Csendes óceán partjára, de még Hawaiira sem. Tulajdonképpen nem túl bonyolult jó formába hozni magunkat, csak éppen egy kis igyekezet szükséges hozzá és máris örülhetünk a pillanatok szépségének. :)
Észrevetted te is, hogy időről időre, szinte azt mondhatnánk, hogy nap mint nap megtörténnek velünk ugyanazok a dolgok vagy nagyon hasonló dolgok? Belefutunk ugyanolyan helyzetekbe, szinte ismétlődnek egyes dolgok egymás után velünk. És ráadásul, van, hogy ugyanazokkal a személyekkel éljük át ugyanazokat a helyzeteket. Kimondunk mondatokat, és később vesszük észre, hogy ezeket a mondatokat már mondtuk, és pont ugyanolyan szituációban, mint most. Mi a csuda történik ilyenkor?
Jön egy nap. Aminek a reggelét éppúgy utálod, mint az összes eddigit. Ám a napkelte és a napnyugta között történik valami. És este már másként gondolsz a következő reggelre. Mert abban a reggelben már nem csak kötelességek várnak rád, hanem más is. Valaki más. Aki miatt szép az ébredés, szép a nappal, kellemes a munka, nem nyűg a feladat, és csodálatos az élet. Aki miatt már álmodban is a reggelt várod, hogy újra találkozz vele, hogy hallhasd hangját, érezd érzéseit, láthasd szemeit. Akinek ma is szépet, jót szeretnél adni kincseidből, hogy szebbé tehesd életét. És a reggel többé már nem nyűg, a reggel többé nem kötelesség, a reggel már Ő. Létezik ilyen reggel.
Csitáry-Hock Tamás
---
(az idézet a citatum.hu oldalról való.)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Van, mikor kénytelenek vagyunk mást csinálni, mint amit szeretnénk, mint ami a szívünk vágya. Sőt, nagyon sokszor van az, hogy kénytelenek vagyunk mást tenni, mint amit szeretnénk. Az ember élete teli van kihívásokkal, megoldandó feladatokkal, meg néha problémákkal is. Nagyon szerencsés az a valaki, aki valóban úgy éli az életét, ahogy az neki tetszik.
Jó kis esős napok fognak jönni most felénk, de ez nem lehet ok a szomorúságra, az irányvonal mindig is az, hogy a reggeli jókedvünket megőrizzük. Persze, tudom, hogy az élet nem mindig csak boldogság, vannak rosszabb napjaink is, de éppen ezért kell mindig arra törekedni, hogy minél hamarabb visszaálljon a rend és vidámak és jókedvűek tudjunk lenni. :)
Van, amikor akkor sem lehet elrontani a kedvedet, ha nagyon akarják! :) Van, hogy annyira jó passzban vagy, hogy semmi sem árt neked, nem veszel semmit magadra, nem haragszol meg senkire, mert olyannyira vidám és jókedvű vagy, hogy nincs az a rosszindulat, ami ilyenkor képes lenne téged elkedvetleníteni. Biztosan érezted már magad kirobbanó formában, ilyenkor semmi rosszat nem veszel magadra, és mindenkivel megtalálod a közös hangot.
Minden rossz diagnózis után el kell, hogy teljen bizonyos idő, hogy az ember lánya egyrészt értelmezni tudja, másrészt fel tudjon készülni a gyógyulásra. Muszáj időt adnunk magunknak, mert a pillanat hevében dönthetünk hirtelen rosszul is, és ez a legrosszabb, leghelytelenebb megoldás, ami csak létezik. Szóval, bármilyen diagnózist is kapunk a jelenlegi állapotunkra, azt fel kell tudni dolgozni, foglalkozni kell vele, érdeklődni kell mindenfelé, olvasni sokat róla, és gondolkodni azon, hogyan is legyen tovább. Én most pont ebben a fázisban vagyok.
Leírok most egy esetet, ami még régebben történt, tulajdonképpen azért, hogy elgondolkodjunk rajta, és igyekezzünk mindig jó döntéseket hozni az életünkben. Nekem nem sikerült ebben a helyzetben jól döntenem, okosabban kellett volna gondolkodnom, és nagyon meg is bántam a dolgot.
Nagyon őszinte leszek most, mert rólam van szó. Megpróbálom azért szelíd szavakkal összefoglalni a lényeget. Voltam ugye kivizsgáláson, sokfelé kellett mennem, és még többfelé kell majd ezután is még mennem. Írtam, hogy a vizsgálat kritikus részén már túlvagyok. Viszont nem lettek jók az eredményeim, ezért még megyek további kontrollokra. Már nem izgulok, mert tudom az eredményt, ami nem a legjobb, de igyekszem gyógyulni.
Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.
(Tomán Edina)
---
(az idézet a citatum.hu oldalról való.)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek