El sem hiszem, most gondoltam csak utána, hogy az idén júniusban lesz tíz éves ez a blog. :) Szupppiii! :) Nagyon örülök ennek, ilyen kitartó még semmiben sem voltam, még ha megszakításokkal is, de írom a blogot és ez már így marad, amíg a világ világ! :)
Sokszor gondolkodom rólad, nem is hinnéd milyen sokszor! Amikor kezdtem írni ezt a blogot, minden olyan furcsa volt, szinte idegennek tűnt minden amihez csak nyúltam. Nem találtam a szavakat, pedig tudtam mit szeretnék írni, mégis keresnem kellett a szavakat, hogy megállja a helyét az, amiket írok. Nem akartam sületlenségeket írni, de valahogy mégiscsak sikerült megírni az első bemutatkozó posztot. Később is több órába telt mire egy-egy bejegyzés egyáltalán el tudott készülni.
"Mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát, ha élni akar, ez a természet törvénye." (Wass Albert) - Amikor olvassuk ezeket a sorokat, amiket Wass Albert írt, kicsit megijedünk, azt hisszük, a sors kemény próba elé állít minket ahhoz, hogy a végén jól érezzük magunkat a bőrünkben. De ha arra gondolunk, hogy mindenkinek más-más természete van, akkor már nem esik olyan rosszul, hogy harcolnunk kell a jó sorsunkért.
Van Gárdonyi Gézának egy mondata, amire jó ha figyelünk: - "A virágot a napfény bontja ki; az emberi lelket a szeretet." -, ezt az idézetet most olvastam, és szerettem volna megosztani veled, hiszen annyira igaz.:) Ezért most az emberi szeretetről lesz szó, amiről szinte mindennap érdemes szót ejteni, mindennap jó megemlíteni magunknak.
Azt hiszem úgy van, hogy sokszor bújunk a betegségünk mögé. Nem merünk szembenézni a valósággal. Azt hisszük, hogy a betegség valamilyen ördögtől való dolog, valaki más okozta nekünk, mi nem tehetünk róla. Nagyrészt az életmódunk befolyásolja, ennek köszönhetjük, hogy egészségben vagy betegségekkel éljük-e az életünket.
Egy nagyon fontos dologról szeretnék írni neked most, egy olyan fogalomról, amit sokszor a sutba vágunk, mondván mi nem vagyunk képesek gyakorolni. Ez a fogalom a - megbocsátás -, mégpedig legelőször önmagadnak kell tudnod mindenért megbocsátani, csak azután tudsz másoknak is megbocsátani.
Imádom és mindig is imádtam az óriáskereket a Vidámparkban, és minden lehetséges helyen, ahol csak megjelent. Épp ezért ez a bejegyzés egy kicsit a merészségről is fog szólni, hiszen ahhoz, hogy kipróbáld ezt a fajta élvezetet, ahhoz kell legyen benned egy kis bátorság, merészség és nemkülönben jó nagy adag lelkesedés.
Késő van! Mit mondjak?! Nagyon késő. De az íráshoz mindig van megfelelő pillanat, így most én úgy döntöttem, hogy írok pár sort neked. Olyan helyen élek, ahol ma 18 fok lesz napközben, január közepén! Kíváncsi leszek, megdől-e a meleg rekord?! És, egész nap zuhogni fog az eső, legalább is erre van kilátás.
Legyen szép az estéd! Bár, inkább már jó éjszakát illene kívánnom neked, mert már jól benne járunk az éjszakában. Igaz, hogy van, aki még csak most kezdi az éjjeli műszakot, ha épp három műszakban dolgozik valahol. De bárhol is élsz és bármit is csinálsz most, figyeld meg a körülötted lévő embereket, a szeretteidet, a kedvesedet, a szüleidet vagy éppen a gyerkőceidet, ha még fent vannak.
Elmesélek röviden egy szép mesét, történetet. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisváros, ahol minden vasárnap rendkívül unalmasan telt. Emberek keltek, mosoly helyett szomorkodtak, és úgy tűnt, mintha a hétköznapi rohanás ellepte volna a várost.
Utolsó kommentek