"az élet nem mindig habos torta..."

Szép szombat van! Nálunk, mifelénk ilyenkor piac is van, piaci nap. Megmozdul a város! Mindenki elindul és beszerző körútra megy, akár a piacra, de másfelé is veszik az irányt. Tele van a város emberekkel, az emberek teli vannak csomagokkal, velük van sok esetben a család apraja, nagyja, aki csak tud elindul ilyenkor reggel. Szép látni, hogy van, ami kicsábítja az embereket az utcára! :) Az időjárás is kezd a kedvünkre járni, hétfőn például 11 fok is lesz már, és ez már elég jó idő ahhoz, hogy kimozduljunk otthonról.

Gondolkoztam. Sokat gondolkoztam azon mostanában, hogy miért nem fogadunk meg egymástól jó tanácsokat, amik segíteni próbálnák a boldogulásunkat. Inkább hagyatkozunk saját magunkra, mert azt hisszük, hogy a saját dolgainkban csakis mi magunk tudunk jó döntéseket hozni. Ez lehet, hogy így is van a legtöbb esetben, de van, amikor vagyunk annyira önfejűek, hogy eltoljuk magunktól mások segítségét. Pedig ők jó szándékkal tanácsolnak nekünk valamit, amit mi lehet, hogy első körben máris elvetünk, vagyis figyelembe sem vesszük őket. Pedig ha utánagondolnánk, hogy mit is takarnak ezek a jó szándékú tanácsok, rájönnénk, hogy valóban a segítségünkre lehetnek. De miért megyünk mindig a saját fejünk után?

Nehéz egyesegyedül boldogulni az életben. Van, mikor képesek vagyunk rá, de legtöbb esetben bebizonyosodik, hogy egymás segítése nagyon fontos lehet, és van, amikor valóban szükség is van erre. Amikor nehéz helyzetbe kerülsz, mindig az eszedbe jut, miképpen is van módod megoldani ezt a számodra fontos helyzetet. Ilyenkor legelőször felméred, hogy te mit vagy képes önmagadtól megvalósítani, másodszor pedig utánagondolsz, hogy rá vagy-e kényszerülve mások segítségére vagy sem.

Azt mondják és én is azt mondom, hogy minden betegségből meg lehet gyógyulni. A gyógyíthatatlan betegségekből is vannak csodálatos gyógyulások. Ahogy olvasom a gyógyulásomat segítő könyvet, minduntalan felteszem magamnak a kérdést, vajon most, ebben a pillanatban hogyan reagálnék, ha közölnék velem, hogy menthetetlen beteg vagyok? Mit csinálnék? Mit csinálnék másképpen? Egyáltalán csinálnék-e valamit másképpen? És arra jutottam, hogy jelenleg, a mai eszemmel nem csinálnék semmit sem másképpen, csupán követném az igazi életmódváltáshoz való lépéseket. Eddig ezt tanácsolták, hogy ez fog majd meggyógyítani és én is ebben látom a jövőmet.

Azon gondolkoztam, miért csak most jutottam el olyan szintre, ami olyan örömmel töltött volna el régebben is, mint mostanában, vagyis hogy miért pont most érett meg bennem az igazi elszántság a változás iránt? Oda jutottam, arra a megállapításra, hogy eddig képtelen voltam ezt megvalósítani, mert vagy mindig visszaestem a betegségembe vagy volt sok feladatom, amit meg kellett akkor csinálni, és nem tudtam ezzel foglalkozni. Pedig nagyon-nagyon sokat gondolkodtam korábban is a gyógyuláson, de úgy látszik mégsem eleget ahhoz, hogy érdemben tenni tudtam volna valami hasznosat.

Amikor a gyógyíthatatlan betegségekről olvasunk vagy hallunk, mindjárt a rák jut eszünkbe, mert ez az a kór, ami a leginkább pusztít és szinte nincs is ellene mit tenni, úgy alakítja kedve-módja szerint az ember szervezetében a ráksejteket, ahogyan neki tetszik. Nem szeretném kisebbíteni a rák súlyos negatív hatását, de nemcsak a rák gyógyíthatatlan betegség. Mindjárt itt van az én betegségem is, a skizofrénia, és más idegrendszeri betegségek, amik ellen eddig még nem volt teljesen hathatós segítség. Lehet vele együtt élni, de talán nem lehet teljesen kigyógyulni belőle.

Hát, már megint itt vagyok, és pont olyankor, amikor aludni kellene. Hétfőn jön meg a könyvem, amit említettem, már nagyon várok rá. Amikor az ember lánya elhatározza, hogy a gyógyulás útjára lép, sok minden jut eszébe. Hogyan is került ilyen helyzetbe, amiből most ki kell valahogyan lábalni. De nem mindig sikerül a teljes gyógyulás, mint az én esetemben is így történt. Ezért is várom annyira ezt a Teljes gyógyulás könyvet.