Van, hogy teljesen kimerülök, akkor úgy érzem magam, hogy senki sem szeret, mindent nekem kell megoldanom, és problémák sorozata jön egymás után. Szeretek böngészni a neten a meditációs gyakorlatok között. Most találtam egy olyan meditációt, ami nem csak akkor hatásos, ha valaki épp összetörte a szívünket, akkor is jó érzés hallgatni, ha mélyponton vagyunk valami oknál fogva. A lényege az, hogy segít ellazulni. Ha van még időd, hallgasd meg még reggel indulás előtt.
2015.12.02. 04:01 RiaRia
Az éjszaka bölcs nyugalma

Már megint fent vagyok éjnek évadján. Gyere, ossz meg velem egy csésze kávét, ha te is épp blogot írsz vagy éppen olvasod az enyémet. Nincs olyan erő ilyenkor, ami alvásra tudna kényszeríteni, így együtt örülök az éj bölcsességével, hiszen annyi, de annyi jó ötlet, gondolat születhet ezekben az órákban. Gyorsan küldök egy ébresztő dalt, maradj velem. :)
Remélem, hogy azért kipihenten kezded majd a napodat, nem szeretnélek elrabolni álomtündértől. Én éppen főzök, mert így alakult, hogy ilyenkorra esett ez a feladat, így több időm lesz majd napközben. Ha szeretsz velem ébredni olykor-olykor, tudhatod, hogy sokkal jobb érzés korábban kelni egy vagy másfél órával a szokásosnál. Nem kell rendszert csinálni belőle, de egy-két alkalommal határozottan felüdítő. Van, hogy elvégezheted a szokásos reggeli edzésedet, és még talán a reggelit is te csinálod meg a család számára mire ők is felébrednek.
Azt hiszem, hogy kicsit belejátszott a koránkelésbe az is, hogy túlettem magam. Vigyázz magadra te is, mindent csak mértékkel szabad végezni. De ha már így összejöttünk az éj kellős közepén, hadd legyen emlékezetes ez az együttlét, küldök neked egy másik dalt, hallgasd szeretettel. :)
S végül még egy dal csak neked. :)
komment
2015.12.01. 20:53 RiaRia
Ajándék neked. :)

Válassz kedvedre! :) Én rögtön kiszúrtam neked azt kis pöttyös ajándékot a sarokban, sok szeretettel küldöm neked. :) Hogy mi is van abban a kis dobozban? Benne van az összes bejegyzésem, amit írtam neked a blogban, a te dolgod mindössze csak annyi, hogy kiválogatod az örömteljes mondatokat, és csak arra emlékezel. Így könnyebb nekem is, igaz, hogy az igazi önvalómat igazán csak az egész mutatja, de mégis azt szeretném, ha ajándékként csak az igyekezet, és csak a szeretettel teli mondatok ragadnák meg a szívedet.
komment
2015.12.01. 19:34 RiaRia
Elmúlt egy év...
Bizony, alig vesszük észre, hogy egy egész év eltelik szép lassan, s már itt is van a mérlegelés ideje, lassan beköszönt az új esztendő. Voltak jó, s rosszabb napjaink, mint az minden évben előfordul. Én már nagyon az eljövendő év hatása alatt vagyok, tervezegetek, mert én vagyok az a tipikus eset, aki mindent vár az új esztendőtől. Sokan vagyunk ezzel így, azt hiszem.
komment
2015.11.28. 05:33 RiaRia
Álmaink tengerében...
Félig még alszol, vagy talán semmi hajlandóságot nem mutatsz arra, hogy felkeljél, s ez így van jól. Én vagyok most az, aki olyan korán kelt fel, hogy még arra sem emlékszem, álmodtam-e valamit. Nem is nagyon vagyok jó álmodó típus, pedig azt mondják, hogy az álmok nem hazudnak. Lehet, hogy irányítani is tudnánk álmainkat, s akkor csak a jó dolgok kerülnének előtérbe. Ha szereted az álmaidat, esetleg meg is tudod fejteni, sok csodálatos dolgot tapasztalhatsz. Gondoltam rá régebben, hogy jósnőhöz fordulok, mert volt olyan időszak az életemben, mikor csak riasztó dolgokról tudtam álmodni. Gondolom, hogy a gyógyszerek mellékhatásai is közrejátszottak ebben, de nem volt jó érzés.
Az álmainknak nyugtatónak kell lenniük, hogy jókedvvel ébredhessünk, ne pedig felriadva, gondokkal teli érzésekkel teljen a napunk. Álmaink kihathatnak a napi teljesítményünkre is ha túl sokat foglalkozunk velük. Ha édesdeden alszunk, jót pihenünk, vidám lesz majd a napunk is, örömmel tudjuk végezni a ránk szabott feladatokat. Álmainkra szükségünk van, ezzel dolgozzuk fel az előző napok élményeit, ami valljuk be, nem mindig örvendetes. Hogy jó és kipihent legyen a reggelünk, jól és kipihenten kezdhessük a napunkat, gyakoroljuk rendszeresen, hogy álmodozunk nappal is. Csak úgy, a magunk kedvéért. És azért, hogy kedves és szívderítő perceket szerezhessünk magunknak. Ha van egy kis ráérő szabadidőnk, csukjuk be a szemünket, s képzeljük magunkat olyan pompás helyre, ahol csodálatosan érezzük magunkat. Töltsünk pár percet így, zárjuk ki a külvilág zaját, s álmodozzunk. Gondoljunk arra, hogy olyan napunk legyen, amit mindig is szerettünk volna magunknak, és képzeljük el, hogyan tudnánk ezt mind megvalósítani.
Korán van még, álmodj szépeket, s ha gyönyörűséges volt az álmod, valósítsd meg még ma ha lehetséges. Hidd el, hogy ha ezen munkálkodsz, sokkal szebb napok várnak rád, mint azt gondolnád. Álmaid vágyaid beteljesülései. Mindig arról álmodunk, amit szeretnénk elérni, vagy esetleg szeretnénk elkerülni életünkben. Gondolkodjunk ezért napközben csakis jó dolgokról, hogy álmainkat sose zavarhassa meg semmi, s még előző este tegyünk meg mindent azért, hogy nyugodt lehessen az álmunk.
Küldök neked egy dalt, hallgasd szeretettel, ébredj vidáman, töltsd kellemesen a napodat. :)
komment
2015.11.28. 03:58 RiaRia
Figyeljünk egymásra.
Rohan az idő, és mi is sokszor rohanunk vele együtt. Nem vesszük észre mire van szüksége a másik embernek, néha kicsit önző módon csak arra figyelünk, hogy minél hamarabb vége legyen a napnak, s mi mehessünk haza, ne is gondoljunk arra, mi történt velünk az elmúlt órákban. Nem vesszük észre, hogy társunk esetleg bajban van, és segítő kézre lenne szüksége. Lehet, hogy csak egy biztató szóra, vagy egy baráti ölelésre várunk olykor. Mindenkinek lehet rossz napja. Nem úgy sikerültek a dolgai, ahogy azt eltervezte, mert az élet közbeszólt.
komment
2015.11.26. 01:12 RiaRia
Gazdagabb vagy, mint hinnéd.
Tudom, sok helyen olvastad már, hogy ne csüggedj, ha rosszabb a sorsod, hiszen gondolj azokra, akiknek alig jut este étel az asztalra. Gondolj azokra, akik kéz és láb nélkül kénytelenek élni, mégis a mosoly mindig ott bújkál a szájuk sarkában, hiszen lehet így is egy szebb, és boldogabb életet élni. Én sem fogok most másról írni, mint arról, hogy sokszor elfelejtjük, mennyire boldogok lehetnénk nap mint nap, ha azon járna az eszünk, hogyan tegyük varázslatossá a velünk találkozó emberek életét.
komment
2015.11.25. 05:21 RiaRia
Az életünk tele van meglepetésekkel.

Egyszer fönt, egyszer lent. Ilyen az életünk. Egyszer mint villámcsapás hasít a levegőbe, és azt sem tudjuk mitévők legyünk, máskor a legédesebb arcát mutatja. Ilyenkor szeretünk élni, s azt szeretnénk bárcsak sosem múlna el a boldogságunk. Az életünk hol elkezdődik, hol vége szakad valahol, de egy biztos, nem unalmas sosem, mindig tartogat számunkra meglepetéseket.
komment
2015.11.23. 23:29 RiaRia
Zene határok nélkül
Küldök neked egy csokorra való dalt, hallgasd szívesen, s legyél nagyon boldog! :)
komment
2015.11.23. 22:18 RiaRia
Örülj az élet minden percének.
Zűrzavaros napjaim vannak, elkalandoznak a gondolataim, s eközben nem tudom észrevenni az élet apró szépségeit. Most csak azzal tudom nyugtatni magam, hogy a gyermekeimre gondolok, az ő boldogságukra. Ha őket vidámnak és boldognak látom minden nap, akkor megéri az életet élni, és iparkodni, hogy minél szebb legyen a jövőjük. Boldog lehetek azért, amivel az élet már megajándékozott. Nekem a családom a mindenem, és a jó Isten megadta nekem, hogy szerető családban élhessek, minden gond nélkül. Hogy ennek ellenére miért romlik sokszor az állapotom, nem tudom. Ezen munkálkodom, hogy ezt kiderítsem.
Nézd a képen a lányt. Önfeledten, felszabadultan örül a pillanatnyi helyzetnek. S ha egyszer már sikerült így éreznie, akkor máskor is elő tudja hívni önmagából ezt a gyönyörűséges érzést. Mindegy hol vagy most éppen. Mindegy, hol olvasod most a soraimat. Lehet, hogy az óceán túloldalán olvasol éppen engem. Minden napra, a nap minden percére csak azt tudom tanácsolni, kapcsolj ki, és szabadítsd fel a benned lévő óriást. Anthony Robbinsnak van egy könyve nekem, a címe: Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást! Olvasd el, jó kis könyv, tele hasznos tanácsokkal, hogy hogyan légy sikeres. Igenis tudunk gondtalanul élni ha mi is úgy akarjuk.
Most szándékosan keresem a vidámabbnál vidámabb képeket, és szándékosan terelem pozitív irányba az életemet. Nem kis erőfeszítésbe kerül néha, de a káoszt csak így tudom elkerülni. Rááldoztam most egy-két napot, hogy a helyes mederbe tereljem az életem. Addig - addig gondolkodtam, amíg eljutottam egy magasabb, nívósabb, színvonalasabb gondolatfolyamba, s ezt a gyermekeimnek köszönhetem. Annak, hogy léteznek, itt vannak velem, itt a szívem közepében. Ha gondom lesz ezután bármikor, csak arra fogok gondolni, milyen szerencsés lehetek, hogy így élhetek. Így már tudok örülni a nap minden percének, és újult erővel tudok reggel felkelni.
Tegyél félre most már mindent, hiszen eljött az este. Törődj kicsit magaddal. Ha kell nyújtsd meg a szabadidődet, hogy egy kis merengésre jusson időd. Csak úgy elgondolkodni, milyen szép az életünk még akkor is, ha gondokkal van tele. S ha már tudsz magaddal törődni, lesz elég energiád másokkal is foglalkozni, másokat felvidítani ha épp olyan zűrzavaros az életük, mint az enyém most. Keresem a kiutat, s látom a fényt az alagút végén. Várlak én téged is minden nap. Felkészítem a kis szívemet a találkozásra, s ünneplőbe öltöztetem, mert nagyon megszerettelek. Bocsáss meg ha néha kicsit össze-vissza írok mindenről.
Légy velem, és örüljünk együtt az élet minden percének. Ha jön valamilyen akadály, hát győzd le. Sikeres csak így lehetsz. És boldog is. Gyere, hallgassunk meg egy dalt közösen, sok szeretettel küldöm neked így a hét elején. Tedd széppé ezt a hetedet is, hogy hétvégén örömmel gondolhass vissza a történtekre.
Szóljon a dal, csak neked, hallgasd szeretettel. :)
S itt egy vidám dal csak neked. :)



Utolsó kommentek