Nemigazán szoktam írni válásról, szakításról, inkább az összetartozás híve vagyok, pláne akkor, ha már gyermekek is lehetnek a szenvedő alanyai. Amiért megteszem, hogy írok róla, az az, hogy már több esetben is láttam, hogy igenis lehet kulturált módon elválni, lehet úgy szakítani, hogy később esetleg még barátok is maradhatnak akik megteszik ezt a nehéz lépést.
Szóval ahogy a címben is írom, - szakítani tudni kell. Elég sokszor fordul elő, hogy összekapunk a szerelmünkkel, és ez nem azért van, mert nem szeretjük egymást, igazán azért van, mert szerencsére nem vagyunk egyformák, és mindenkinek más és más a természete. Ismerek olyan eseteket, amikor a fiatalok meghozták a döntést sok-sok évi együttélés után, hogy különválnak útjaik. Aki először hallja őket, megdöbben a hír hallatán, és tudja, hogy nem lesz könnyű az egyedüllét ezután. De ha sikerül olyan jó viszonyban maradni a szakítás után, hogy nemcsak beszélő viszonyban maradnak a volt társak, hanem barátok is tudnak maradni, az igazán követendő hozzáállás. Elegendő ismeret birtokában dönt két ember arról, hogy ezentúl már nem alkotnak egy párt. Mégis összetartja őket valami, ami szinte megmagyarázhatatlan. Ez a megbecsülés, a szeretet, a bizalom.
Van egy könyv (Legfeljebb elválunk címmel), a szerzők: Alpár Zsuzsa, Lux Elvira, Pál Mária, és Popper Péter előszavával. A hátlapon így ír a könyv: - "Meddig él egy női-férfi kapcsolat? Vagy egy barátság? Addig, amíg közösen úton vannak. Valahonnét valahová tartanak. S ha már csak egy helyben topognak, nap mint nap megismétlik önmagukat, helyzeteiket, monológokat mondanak egymásnak - akkor a kapcsolat meghalt." ... "Mivel is tesszük tönkre a kapcsolatainkat? Legelőször is azzal, ha nem szánunk időt egymásra. Ha az örök rohanás, túlzsúfoltság, időzavar egyéni bűnévé változtatjuk a társadalom bűneit. Súlyosan megbűnhődünk érte."
"És ha kiderül, az új partner sem jobb - netán nincs, nem is találunk új partnert? Talán a legfontosabb kérdés, hogy mi lesz a gyermekeinkkel, ha válunk?"
____
Nem szabad mindenáron válni. Ha mégis minden kötél szakad, gondoljunk egymásra mikor kimondjuk a szót, hogy - szakítok veled. - Mi lesz velem, mi lesz veled, hogyan éljük túl a szakítás utáni időt? Mindig gondoljuk végig, hogy mi lesz velünk, ha szakítunk. Okosan válni nem mindenki tud. Általában nézeteltérések következtében születik meg a döntés, amit nem is gondoltunk át alaposan. "Soha nem lehet tudni, hogy mikor milyen helyzetbe kerülünk." - És a válóper? Gyötrelmes dolog lehet. Senkinek sem hiányzik a plusz veszekedés, az osztoszkodás, és a sok vita. Ha végleg szakítunk, szakítsunk okosan, intelligensen, de mindig meg kell kérdezni magunktól, hogy - tényleg el akarok válni, vagy csak hirtelen felindultságomban akarok így dönteni? - Ha lehet, beszélgessünk, és beszélgessünk. Beszéljük meg mi a probléma, és hozzuk helyre a kapcsolatainkat még addig, amíg meg nem bánjuk, hogy válni akarunk. Gondoljunk magunkra, gondoljunk a társunkra, mi lesz ezután? Az idő nem mindig hoz gyógyulást ilyenkor. Az időt inkább arra használjuk, hogy beszéljük meg hol is hibázhattunk, és mivel minden hiba helyrehozható általában, tegyünk a boldogságunkért valamit, amiért később lehet, hogy igencsak hálásak leszünk.
Utolsó kommentek