Van egy tündéri kisunokám. Illetve kettő. De az egyikre vigyáztam tegnap, szinte egész nap együtt voltunk, kint játszottunk az udvaron, és elérkezett az este, amikor is haza kellett jönnöm. Mondom is a kétéves kislánynak, hogy igaz, hogy most el kell, hogy menjek, de szerdán újra jövök, és újra együtt fogunk játszani. Kértem, hogy adjon puszit, mert már mennem kell.
Odabújt hozzám, átölelt, adott egy puszit, és a két kicsi kezét magához szorítva azt mondta, hogy: - szeretem! - Mondanom sem kell, hogy könnybe lábadt a szemem, hiszen nekem még nem mondta, hogy szeret. Egész úton szinte sírva jöttem haza, és az elmúlt napra gondoltam, mennyit is játszottunk, milyen odaadóan jött hozzám mindig, hogy - mama, gyere játszani!
Ezekért a pillanatokért érdemes élni, ezek azok a pillanatok, amiket megjegyez az ember magának, és érzi, hogy ér valamit, jelent valamit az, amit csinál. A gyermekeink őszinték velünk szemben, tisztán fejezik ki azt, amit éreznek, és mindig kaphatóak egy bolondos kis délutánra, amikor annyit szeretnek játszani, hogy a végén úgy kimerülnek, hogy észre sem veszik.
Minden pillanatunk gyorsan elszáll, ha nem ragadjuk meg a varázsát, ezért mindig résen kell lennünk, hogy ilyen boldogságos érzéseket élhessünk át, mint én is tegnap. Minden bánatom, ami esetleg addig volt, gyorsan elszállt, és igyekszem olyan nagymami lenni, aki tényleg érdemes arra, hogy szeressék az unokái. De nemcsak az unokái, hanem a gyermekei, és társai is. Ilyenkor döbbenek rá, hogy milyen kevésszer is használjuk a szót, hogy - szeretlek. Nekem a szívem mélyéig hatolt ez a szó, és ráébredtem, hogy semmilyen betegség, semmilyen baj vagy gond nem homályosíthatja el ennek az egy szónak a jelentőségét.
Meg is fogadtam, hogy én is gyakrabban fogom mondani másoknak, mit is érzek irántuk, nyíltan, őszintén, tiszta szívvel megmutatom, hogy szeretni igenis jó, szeretni igenis érdemes, és mindig van, aki erre rászolgál. Akármilyen beteg is leszek már ezután, mindig erre az élményre fogok gondolni, amit én átéltem a kisunokámmal, és tudom, hogy van bennem jó, van bennem, ami szerethető, van bennem kedvesség, és féltés a szeretteim felé.
Ilyenkor nem számít, mennyire fáradtunk ki, mennyire vagyunk elcsigázottak a nap végén, ha egy gyermektől azt halljuk, hogy szeret minket, minden addig ért fájdalom messze száll, és felváltja a helyét egy sokkal mélyebb szintű érzés, olyan meghitt hangulatot teremt, hogy egyből könnybe lábad a szemünk. Ezekért a pillanatokért megéri a fáradság, megéri a törődés, és tudom, hogy még sok ilyen alkalom lesz az életemben, csak jól nyitva kell tartanom a szemem. :)
Hallgass meg egy dalt, amit sok szeretettel küldök neked. :)
Utolsó kommentek