Régen volt már mikor annyira felszabadultnak éreztem magam, hogy ketten a barátnőmmel elindultunk világot látni. Azóta sok év telt el, és sokszor gondolkodom, hogy milyenné váltam volna ha nem betegedek meg olyan hamar. Megmaradtam volna jókedvű és boldog lánynak, vagy mindenképpen úgy alakult volna, hogy megbetegedem?
Lehet, hogyha másképp alakultak volna körülöttem az események, talán eszembe sem jutott volna blogot kezdeni, hiszen épp azért írom és kezdtem bele az írásba, hogy kiírjam magamból a fájdalmaimat és az örömeimet, és segítsek esetleg a hasonló sorsú betegeknek is abban, hogyan élem én meg a betegségemet. Olvasok én is hasonló történeteket, nézek a youtube-on hasonló videókat, de mindig rá kell jönnöm, hogy mindenkinek egyedül kell megvívnia a saját csatáját a betegségével. Egyik betegség sem jó. Mindegyikben ott rejtőzködik a félelem a jövőtől, attól az érzéstől, hogy mi lesz velem ha nem gyógyulok meg.
Én sem tudok meggyógyulni teljesen, de már van egy szint, amit el tudok érni a gyógyulásomban. Ez a szint már elég erős ahhoz, hogy jól érezzem magam és el tudjam felejteni a rossz napokat, a rossz érzéseket. Ilyenkor mindig vidám bejegyzések születnek, együtt örülök veled, tudom, hogy most épp a blogot fürkészed esetleg, és nekem ez sokat jelent. De igyekszem ennél a jó szintemnél is jobbra törekedni, hogy úgy tudjak élni mint bárki más, ugyanolyan jó napjaim legyenek sorban egymás után, mint neked vagy más embereknek. Ahogy változom most az életmódomnak köszönhetően, ez a célom nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Például nemigen mozogtam, mert fájt a lábam. Most mindennap sportolok, igaz, hogy fáj a lábam, de csinálom, és egyre kevésbé fáj már. Igaz, hogy most szedek rá gyulladáscsökkentőt, de ez nem von le abból az értékből, hogy sportolok rendszeresen. És még sok pozitív változás is történik az életemben csak azért, mert május 6-tól rendszert vittem az életembe. Ez még csak egy jó hónap, de látszik, hogy milyen sok mindent el lehet érni ha kellőképpen állunk a céljainkhoz. Sokkal hamarabb gyógyulok már ha esetleg vissza is esek, és sokkal jobb állapotba kerülök, mint a visszaesés előtt voltam. Ez már haladás és bizony dolgoztam is rajta, hogy ez így alakuljon.
Tehát van esélyem egy jobb életre, ha következetesen kitartok az értékeim mellett, és ha tanulok folyamatosan abból ami történik velem nap nap után. Akármilyen nehéz is az életed most, ne add fel a küzdelmet, mert megéri kitartani, megéri sok évet is akár várni a gyógyulás folyamatára, nem szabad bedobni a törölközőt semmiképpen sem. Mindig van és lesz is egy halvány reménysugár, amibe mindig bele tudunk kapaszkodni. Valamint annyi segítséged lehet amennyit csak képes vagy elfogadni. Ha beteg vagy és gyógyulni szeretnél, első utad mindig a szíved mélyére vezessen, derítsd ki, hogy mi rejtőzködik ott és ha rátaláltál arra, mit is szeretsz igazán, akkor tarts ki mellette minden erőddel.
Hallgass meg egy dalt, sok szeretettel küldöm neked. :)
Utolsó kommentek