Türelem, türelmetlenség, várakozás, vágyakozás, és még sok-sok hasonló szó jellemzi párkapcsolatunkat. Milyen jó érzés, mikor megtaláljuk életünk igazi párját, bízunk a jövőnkben, szeretjük egymást életünk végéig!
Sajnos, egyre többet lehet hallani széthulló kapcsolatokról, zátonyra futott házasságokról. Vajon mi történik, hogy ide vezet a szerelem, amit éreztünk egymás iránt egykor? Az igaz, hogy jó emberismerőnek kell lennie annak, aki mindjárt az első találkozásnál meg tudja mondani, hogy egy pár összeillik vagy sem. Vannak hibáink, rejtett hibáink, amik vagy kiderülnek, vagy próbáljuk őket titokban tartani. Nem is hibák ezek, hanem olyan tulajdonságaink, amiket még nem neveltünk ki eléggé tökéletesre. Senki sem születik és nevelődik tökéletes embernek. Akinek ilyen elvárásai vannak a társával szemben, igencsak csalódni fog rövid időn belül. Ahogy élünk egymás mellett, változunk, és egymást is változtatjuk önmagunk személyiségével. Ha valaki józanul gondolkodik, direkt nem mond vagy tesz olyat, amiről tudja, hogy a társa, a szerelme, a párja biztosan megneheztel érte. Inkább fogalmaz másképpen, és megpróbálja megbeszélni azt, ami őt zavarja. Ha megtörténik a valóságban ez a "direkt beszólás", az még olyan nagy port is kavarhat, amire nem számított az, aki mondta. Nagyon nehéz helyrehozni ilyen hibákat, sok-sok idő és sok megértő beszélgetés kell, hogy kísérje mindezt.
Valószínű, hogy szinte minden rejtett hibánk kiderül előbb-utóbb. Az, hogy ezeket hogyan is fogadja a környezetünk, sokban függ tőlünk, de tőlük is. Mindig is lesz olyan, hogy kicsúszik véletlenül egy elrontott mondat a szánkon. Vagy olyasmit teszünk, amivel egy kissé megbántjuk a szerető kedvesünket, és ha nem kérünk bocsánatot, bizony, lehet hosszú mosolyszünet is a vége, amiből megint csak sokkal nehezebb kikecmeregni, mintha figyeltünk volna a tettünkre még idejében. Van, amikor az zavar a társunkban, hogy ő valamiben jobb, mint mi és ezt nagyon a szívünkre vesszük. Bánt a dolog, mert nem voltunk felkészülve rá, és nem vagyunk hajlandók beismerni, elismerni a társunk, a partnerünk jobb értékeit. Végül azt hisszük, bennünk van a hiba, és elszomorodunk, megbántódunk emiatt.
Az, hogy elfogadjuk-e a másik ember tulajdonságait, függ attól is, hogy elég bölcsen tekintünk-e a nagyvilágra. A bölcs ember úgy gondolkodik, hogy ne veszítse el soha a józan ítélőképességét. Higgadtan és nyugodtan tekint minden érzelmi kitörésre, megpróbálja megérteni, hogy ez most miért is történt? Nem szabad mindjárt ítéletet alkotnunk, mihelyt valami nekünk nem tetsző dolgot látunk, hallunk. Nem mindig tudhatjuk az okát, és így téves ítélet születhet. A helyes megoldás mindig a megértő gondolkodás, egymás megismerése, és pluszban önmagunk megismerése is, hogy kevesebb rejtett hibával kelljen élnünk, amik mindig valami bizonytalanságot hordoznak magukban.
Sosem fogunk minden negatív tulajdonságunktól megszabadulni, mert mindig belefutunk valamibe, ami kihozhatja belőlünk a "rosszat". De ha ezt észrevesszük, észre tudjuk venni, akkor már könnyebb dolgunk van, mintha csak tovább rejtegetnénk azt, ami egyébként elég nyilvánvaló, hiszen mások is látják milyenek vagyunk, még ha próbáljuk is titkolni. Legjobb, ha megbékélünk a helyzettel, és próbálunk fejlődni mindenben. Előbb vagy utóbb, ha kiegyensúlyozott egyébként a személyiségünk, a pozitív dolgok uralják a jellemünket, a cselekedeteinket, így a kisugárzásunk is olyan lesz, hogy bármit bevállalhatunk, hiszen urai vagyunk a gondolatainknak. Ha mégis azon kapnád magad, hogy véletlenül tévútra kerültél, gyorsan visszatalálsz majd önmagadhoz. Talán a kapcsolatok is megmenthetőbbek lennének, ha több figyelmet fordítanánk egymásra, nem kapkodnánk annyit, megértően figyelnénk egymást, és szeretetteljes beszélgetéseket folytatnánk egymással.
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel! :)
Utolsó kommentek