Leírom még egyszer! Barátkozz meg a félelmeddel! De hogyan lehet ezt kivitelezni jól, vagy egyáltalán lehet-e kivitelezni egy ilyen folyamatot? El tudjuk érni, hogy a barátunkká tudjuk fogadni a félelmeinket? Most már rá merem vágni a választ, hogy IGEN!, mert én is így lettem boldogabb, vidámabb és felszabadultabb.
A félelem természetes reakció ugye valamire, amitől tartunk, és ezt nem is szoktuk nagy dobra verni, mert ki szereti ha tudják róla, hogy ő fél valamitől? De mégiscsak egy természetes reakció a félelem valamire. Hogy én hogyan is barátkoztam meg a saját kis félelmeimmel, ahhoz tudni kell azt, hogy ha valaki félt már mindentől úgy egyszerre, nos, az én voltam, minden egyes percben. Bármi, ami körülöttem történt, azt félelemként éltem meg. Szinte riadtan néztem a külvilágra, mert már előre tudtam, hogy akármi is történik a következő pillanatban velem, én gyötrődni fogok a félelemtől, mert nem tudtam hogyan is kezeljem, hogyan reagáljak bármire is az életemben. Csak egy szót ismertem, azt, hogy félelem. Na jó, talán kettőt, a másik az aggodalom volt mindenen. Aggódni, félni, szinte testvérként fogják egymás kezét és gúzsba kötnek téged, ha nem vigyázol magadra. Sok mindentől lehet félni, de mindentől félni, az már nagyon kóros állapot. Mégis létezik ilyesmi, mert ez nálam mindennapos volt. Én úgy fogadtam a barátommá a félelmeimet, hogy egyezséget kötöttem velük, ők szépen velem lesznek mindig, én pedig közvetlenül kezelem őket, nem tanúsítok indulatot velük szemben, pont annyira fogok velük törődni, mint amennyire nekem az megéri. Erre a viselkedésmódra szinte megfutamodtak a félelmeim, de én a barátommá tudtam fogadni őket, mert egy egészséges félelem az néha jól jön az embernek, ezért nem akartam csak megszabadulni tőlük, hanem eldöntöttem, hogy élünk egymás mellett, mint két jó barát. Azt értem el ezzel, hogy már semmi sem tud felidegesíteni, nem jövök dühbe, ha valami nem sikerül, és csak olyankor érzek félelmet, amikor azt a helyzet valóban indokolja is. Furcsa ezt így leírni annak, aki minduntalan a félelmei között élt eddig, aki mindig mindentől megfutamodott, és semmiért nem merte vállalni a felelősséget. De egyszer csak meguntam az egészet! Meguntam, hogy az életem minden napja ugyanolyan, vagyis féltem mindentől, ami közel került hozzám. Hát, idáig is el kellett jutnom, ez is időigényes folyamat volt, de örülök, hogy volt bennem annyi mersz, hogy hátat mertem fordítani a félelemnek. Most is tudom, hogy ő az erősebb, mert sokszor féltem életem során, és mindig le tudott taglózni valamivel, de már nem veszem a szívemre, nem csinálok problémát belőle, ha elkap egy-egy félelmi fázis, vagyis elmondhatom, hogy a barátommá tudtam fogadni a félelmeimet. Hogy mi jár ezzel? Felszabadultság, öröm, jókedv, vidámság, és még sok minden jó, amire már olyan régen vágytam. :)
Majd még beszélünk a félelemről is, csak már jön az este és még sok minden van hátra, ami még rám vár. Légy jó és vidám perceid legyenek neked is ezután, hiszen aki vidám, ővele nem történik egykönnyen szomorú dolog, de ha mégis megtörténne, ő már tudja hogyan is kell bánni negatív érzelmekkel. Hallgass meg egy dalt, hallgasd kedvedre! :)
+ egy ráadásdal, csak neked! :)
Utolsó kommentek