Van egy belső hangunk, amire mindig figyelünk, ami mindig fenntartja az érdeklődésünket valami iránt. Ez lehet jó, de lehet rossz dolog is, a lényeg, hogy ez a belső hangunk mindig tudatni szeretne valamit velünk. Mindig csevegünk önmagunkkal, mindig van önmagunkhoz egy-két kedves vagy éppen kedvetlen szavunk. Hogy hallgatunk-e rá, az nagyrészt csakis tőlünk függ.
Ez a hang sokszor a megérzéseinket próbálja kifejezni, és sokszor szeretnénk eltéríteni ezt a hangot, mert olyasmit sugall, amire nemigazán vágyunk, vagy ha vágyunk is valami után, úgy érezzük, hogy nem biztos, hogy meg tudjuk valósítani ezt a vágyunkat. Ha azt gondolom magamról, hogy nem vagyok képes például lefogyni, nem is teszek lépéseket azért, hogy ez sikerüljön. Ezért megragadok egy szinten vagy rosszabb esetben még lejjebb zuhanok, mint voltam addig. Itt ugye a kérdés az, hogyha úgy gondolom, hogy valaminek semmi értelme, akkor már bele sem vágok abba a feladatba?! Sokszor bizony így van ez. Még csak meg sem próbálunk tenni valamit a saját boldogulásunk érdekében. Pedig így a lehető legrosszabb utat választjuk magunknak.
Maradjunk a példánál, hogy én például le szeretnék fogyni. Ezt sulykolja belém a belső hangom is, minden reggel ezzel ébredek, és ezzel fekszem le aludni. Csak azt nem veszem észre, hogy ehhez cselekednem is kell, és ehhez nem feltétlenül kell túl nagy ösztönzőerő, inkább kell az, hogy ténylegesen csináljak már végre valamit, vagyis cselekednem kellene végre már. Ha belevágnék egy jó kis testedzésbe, tornáznék, sportolnék, vagyis megtenném az első fontos lépést a fogyásomért, akkor a kedvem is megjönne a fogyáshoz útközben, és eredményes is lennék. Meg kell tenni azt a bizonyos első lépést, ami beindítja igazán a folyamatot. Egyszerűbben leírva, előbb cselekedni kell, nem kell megvárni azt, hogy jókedvem is legyen hozzá, azt majd maga a cselekvés meghozza. Ha tudom, mit kell tennem, akkor körülbelül tudom is, hogyan lehetne ezt végrehajtani, a feladat az, hogy cselekedjem, és valóban elinduljak a célhoz vezető úton. A bennem lévő belső hang természetesen olykor próbál lebeszélni erről, mert az elmém próbál mindig kényelmi helyzetet felvenni és azt sugallja, hogy jó nekem úgy, ahogy most vagyok, mert ez jó érzés nekem, nincs semmi sem, ami ezt megcáfolná. Közben a saját józan eszem azért tudja, hogy tényleg le kell fogynom az egészségem szempontjából. És ezt kell alapul venni mindig, ha jót szeretnék magamnak, mert ha nem teszem meg a szükséges lépéseket, akkor egy idő után beteg leszek. Nincsen olyan opció, hogy nem kezdek bele a fogyókúrámba, hiába is próbál a belső hangom eltéríteni a szándékomtól, igenis meg kell tenni az első nehéz lépést, a többi jön majd magától. Ha nem figyelek az eszemre, ami tudja a helyes választ, akkor nagyon hamar leszek beteg, épp ezért tudatosan irányítani kell a belső monológomat, a belső párbeszédet önmagammal, mégpedig a pozitív irányba. És ez mindenre igaz, nemcsak az én fogyásomra, bármire, amit szeretnék megvalósítani az életemben. Úgyhogy nincs apelláta! Bele kell kezdeni mindenbe, amit szeretnénk, ha elérnénk az életünkben. Ki kell zárni az ártó befolyásoló tényezőket, és józan gondolkodással kell megtervezni a napjainkat.
Küldök egy jó kis dalt neked, hogy legyen kedved változni, ha szükségét érzed ennek. :)
Utolsó kommentek