Kedvetlenség. - Nem szép szó! De, tudok még ilyet mondani. - Egyhangúság. Unalom. Kiégés. - Egyre csúnyább szavak ezek! Inkább az a csúnya, ami a szavak mögött van, azok az érzelmek, amiket ezekkel a szavakkal kifejezünk. És még lehetne folytatni a sort, és fokozni az érzelmi sivárságot. Sajnos, volt bennük részem, és azért is írok róluk néha, hogy végleg túljussak a depresszión, vagy legalább egyre ritkábban legyen részem benne.
Már írtam, hogy nem tudom, nem értem, miért nem tudok meggyógyulni. Olyan sokat próbálkoztam már a gyógyulás mindenféle változatával, hogy már gyakorlottnak kéne lennem benne. De nincs így, mert ez olyan sokféle módon jelentkezik nálam, hogy minden egyes ilyen rossz periódushoz külön stratégia kell. Amikor jól vagyok, hát, az maga a mennyei boldogság! Ilyenkor mindig megfogadom, hogy soha többé nem leszek rosszul! (persze, jó is lenne, ha ez így működne!). Mindig megfogadok valamit. Ugyanúgy, mint amikor visszaesek egy fogyókúránál, ilyenkor is fogadalmat teszek, hogy - soha többé nem leszek rosszul! De hogy a fenti érzések miért és hogyan környékeznek meg ismét engem, azt senki sem tudja. Kíváncsi lennék, hogy egy alapos pszichoterápia segítene-e nekem valamiben is? Belevágnék, ha lenne rá lehetőségem, de sajnos, nincsen erre módom. Ezért jó az írás, mert így ugyanúgy el tudom mondani azt, ami bánt és azt is ki tudom talán deríteni idővel, hogy mi okozta a betegségemet, miért ilyen formában nyilvánul ez meg?
Amikor betegebb vagyok, sokszor ott kötök ki, hogy elmélkedem, gondolkodom az élet értelmén, próbálok válaszokat találni a legsötétebb gondolataimra is. Amikor kedvetlen vagy sivár az életem, nagyon gyorsan jönnek a negatív csengésű szavak, mondatok. Szinte kéretlenül jelennek meg az életemben. Nem szeretem ezeket az időszakokat, mégis mindig át kell élnem őket. Valamit ki fogok találni, valamilyen ellenszert, ugyanúgy, mint a kígyómarásnak is van ellenszere, az egyhangúságnak, a kedvetlenségnek is kell, hogy legyen valamilyen megoldása. És ezen nem akkor jó gondolkodni, amikor benne vagyok a betegségben, hanem amikor jókedvem van és élek, mint hal a vízben, amikor minden jó körülöttem. Életemben már annyit jegyzeteltem, hogy több tucat jegyzettömb van a birtokomban, telis-teleírva mindenféle okossággal. Az a baj, hogy hiába írtam fel, hogy emberek közé kell többet járnom, a gyakorlat az egészen más. Egyszerűen nem vagyok képes rá. De figyelem magam, és megpróbálom kitalálni, hogy miért viszolygok ettől annyira. Azt már tudom, hogyha bevállalom az emberek közelségét, akkor zavart leszek, és épp ezért nem próbálkozom újra. De mivel minden eset más és más, nem adhatom fel csak így, küzdeni fogok, és egyszer csak sikerülni fog zavartság nélkül is együtt lennem az embertársaimmal. Lassú és küzdelmes dolog ez nekem, de érzem és tudom, hogy valahol itt van a dolog nyitja, itt fogok majd rátalálni a megoldásra egyszer. Addig is, amíg ez sikerül majd, nem tétlenkedem és mindent kihasználok majd, ami a javamat szolgálja. Kemény dió lesz, de nem adhatom fel! :)
Hallgass meg egy dalt, sok szeretettel küldöm neked. :)
Utolsó kommentek