"az élet nem mindig habos torta..."

Amikor megbetegedtem, még sejtésem sem volt, mi is fog velem történni, min fogok keresztülmenni, mik lesznek azok a buktatók, amik teljesen fel fogják fordítani az életemet. Nem gondolkodtam én betegen, mert még csak fel sem fogtam, hogy mi is a betegségem. Talán ezért tudtam még egészségesen megszülni a gyermekeimet, és csak ezután törtem össze, csak ezután jött a szülési depresszió, meg a többi baj.

"Minden pillanat egy új kezdet." (T.S. Eliot) - Pillanatról pillanatra változik az élet körülöttünk, különféle impulzusok érnek minket, amiket néha nem is tudunk hova tenni, nem is értjük, hogy ez most miért is történt meg velünk. Észre sem vesszük, és a pillanat már tovaszállt, s a lehetőség, ami benne volt, egycsapásra elillant, csak ha megállunk és elgondolkodunk rajta, akkor tűnik fel, hogy ez valóban valaminek a kezdetét rejtette magában.

Ugye, amikor valamit feladunk, vagy félig csinálunk csak meg, vagy végső soron bele sem kezdünk, akkor a szívünkben érzünk egy kis ellenállást, érezzük, hogy ehhez bizony valahogyan másképpen kellett volna belefogni, hozzáállni. A lelked nem nyugodt, lehet, lelkiismeret furdalásod is lesz, mert többre vagy képes, ezt jól tudod, csak most ez valamiképpen nem alakult megfelelően.

Ha valamit igazán akarsz, az megvalósul. Ha kitartóan küzdesz az álmaidért, azok megvalósulnak. Ha igazán ki tudsz tartani, ha teljes szívedből akarod, minden álmod megvalósul. Vagyis, ezekből adódóan kimondhatjuk, hogy mindent lehet, csak akarni kell?! Nyilván így van, ezt számos példa jól mutatja is. De mi van akkor, ha mégsem jön be ez az állítás?

Azt hiszem, hogy mindenkinél elég lenne egyetlenegy motivációs tényező azért, hogy mindennap roppant gyorsan kiugorjon az ágyból, és tegye a dolgát, megtegye azt, amiért ugye élni érdemes. Ez a motivációs tényező nem más, mint a saját egészségünk. Ez az egy dolog elég kellene hogy legyen ahhoz, hogy belekezdj valamibe, ami előremozdítja mindig az életed szekerét. 

"S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...)

Azt hiszem, én úgy érzékelem, hogy az idő nem gyógyítja be a sebeinket, amik érnek minket, csupán elhalványítani képes, ha képes, azt is csak nagysokára. Az idő nagy úr az életünkben! Nagyon sokszor keveselljük, azt ami belőle a rendelkezésünkre áll, sokszor szalad az időnk, nem is tudunk vele lépést tartani, de olyan is van, amikor csak cammogni látjuk, nem halad az a másodpercmutató egyáltalán.

Ugye te is érezted már úgy magad, hogy most az egész világra haragszol? Bármi is váltotta ki ezt, a helyzet nagyon kínos még a számodra is, nemcsak a társaidra nézve. Van úgy, hogy valamiért megharagszol. Talán a társad tett olyat, vagy te véltél felfedezni valami olyat, ami számodra keserves érzés, és ezért mindegy hogy ki van a közeledben, rá is ugyanúgy haragszol, mint a társadra vagy éppen a kedvesedre vagy a szeretteidre. 

Egy színésznő mondta magáról, amikor kérdezték, hogyan vészeli át a stresszes helyzeteket, azt mondta a színésznő, hogy amikor már mindenből elege van, és csak rossz lapokat oszt le neki az élet, fogja magát, és elkezd darálós kekszet sütni. Hozzátette, hogy azért ebbe kezd mindig bele, mert ehhez kell a figyelem, az odafigyelés, a türelem, és a nyugalom is. Ezeknek a tulajdonságoknak ugye most épp nincsen birtokában, mert valami felbőszítette, de mindent félretesz a színésznő, és kialakította ezt a szokást magának, hogy elkezdi megsütni a darálós kekszet.