A depressziós fázis nálam később alakult ki, mint az alapbetegségem, de ez is ugyanolyan váratlanul jött, mint a többi fóbiám. Sajnos nem lehet még felkészülni sem rá, mert hirtelen csap le ránk, és nem tudjuk mitévők legyünk. Új gyógyszert kaptam, és egyre többet. Mivel mindez nagyon elkeserített, kellett még hozzá valamilyen élénkítő tabletta is, hogy legalább a napi teendőimet el tudjam végezni.
A legrosszabb egy olyan érzés, ami a jókedvből hirtelen átvált a teljes letargiába. Egyik sem jó, mert a felfokozott jókedv is ugyanolyan ártalmas, mint amikor a padlón vagyunk, és nincs semmihez kedvünk. Ilyenkor kell, hogy életbe lépjen az a stratégia, amit úgy hívnak - fő a nyugalom! Akkor is nyugodtságot muszáj magamra erőltetnem, mikor majd kiugrok a bőrömből, nehogy veszélyessé váljon a magam és mások számára is a viselkedésem. Ha túl jó kedvem van, gyorsabban gondolkodom, csak úgy szárnyalok, és azt hiszem, hogy meggyógyultam. Eltart kb. két hétig egy ilyen állapot, majd jön a mélyrepülés, és a gödör alján találom magam hirtelen teljes káoszban, és sírógörcsök tarkítják a helyzetemet. Ebben a helyzetben egy másfajta nyugalmat kell magamra erőltetnem, mert ebből a fázisból szoktam később kórházba kerülni, ha nem figyelek időben magamra.
Általában hétvégén jött rám a rosszullét, amikor csak ügyelet van, nincs orvos aki kezelhetné a bajomat, ráadásul a mi városunkban nincs is olyan osztály, ami az én problémámmal tudna foglalkozni. Vagyis éjjel kettőkor szombaton azon gondolkoztam sokszor, hogy hogyan jussak át a szomszéd városba, de ott is csak ügyelet van hétvégén, így érdemlegesen csak egy ágyba fektettek volna, felvették volna az adataimat, kaptam volna egy nyugtató injekciót esetleg, és várhattam volna(sokszor vártam is) hétfőig, amikor ténylegesen kezelésbe tudtak volna venni.
A fejemmel voltak gondok, nem fájt, de állandó feszültséget éreztem belül. Aludni is képtelen voltam, így virrasztottam, bámultam a plafont, és próbáltam relaxálni, ahogy az agykontrollnál tanultam. Persze nem használ ilyenkor semmi. Időnek kell eltelnie, hogy az új, engem ért ingereket jól fel tudjam dolgozni, jól tudjak reagálni rá. Sokat tehetünk mi magunk is, és nem fajul el a helyzetünk, ha figyeljük magunkat, és időben kapcsolunk, hogy itt már baj van, most kell a segítség.
Később pánikbeteg lettem. Érdekes módon azt hiszem a Nők lapja hasábjain olvastam erről a betegségről, de mivel akkor még nem ért utol engem, nem értettem a cikket, nem értettem, mi az, hogy pánikbeteg. A hölgy aki nyilatkozott elmondta a tüneteit, de mivel azokat nem éreztem magamon, így nem is tudtam valójában mi fedi ezt a betegséget. Nagy ravasz ez a betegség, mindenkinél más tüneteket produkál. Nálam a teljes, totális aggodalmaskodás formájában jelent meg. Mindenért egyből pánikba estem, de senki nem tudta mondani, hogy mi módon lehet küzdeni ellene. Még a pszichiáterem is sajnos csak annyit tudott mondani: - vannak hullámhegyek és hullámvölgyek életünkben, ezeket kell időben észrevennünk, hogy képesek legyünk úrrá lenni a pánikon.
Sok mindenre egyedül kellett rájönnöm, és azt hiszem, hogy aki hasonló gondokkal küszködik, szintén saját maga kell, hogy felfegyverezze magát egy-egy rossz nap kiküszöbölésére. A rossz, hogy azt hiszi az ember lánya, hogy nincs is vége, hiszen még túl sem tette magát egy rossz gondolaton, máris jön a másik, hiába alszik éjjel valamennyit, másnap már korán reggel várják a napi teendők, és azt veszi észre, hogy képtelen megbirkózni velük.
Küzdeni is meg kell tanulnunk. Több évet is igénybe vehet egy-egy jó praktika kitalálása, ezért gyűjtöttem az idézeteket magamnak, ezért jegyzetelek folyamatosan, hogy minél gyorsabban, minél hamarabb legyek túl egy rossz perióduson.
Küldök egy szép dalt, hogy jól teljen a holnapi napod, és a holnaputáni is.:)
Utolsó kommentek