Ha búcsúznunk kell valakitől, akit nagyon szerettünk, a szívünk kettéhasad, összetörik, és a lelkünk nem tud megnyugodni. Folyton arra gondolunk, hogy miért kellett ennek így történnie. El kell válnunk attól a személytől, akivel együtt töltöttük minden időnket, és hirtelen megszakad közöttünk minden kapcsolat. Mélységes fájdalom tölti ki a szívünket.
Nem is tudjuk, hogy mi okozhatta, hogy most búcsúznunk kell, többé talán sohasem találkozunk. Lehet, idővel elhalványulnak az emlékek, beforr a sebünk, de most még, amikor az érzelmeink nem hagynak nyugodni minket, a fájdalom, a kétségbeesés, a megtörtség lesz úrrá rajtunk. Mindent odaadnánk, hogy visszacsináljuk a történteket, százszor is bocsánatot kérnénk, megígérve, hogy többet soha el nem válunk, mindig együtt maradunk, amíg a világ világ. De vannak olyan helyzetek, amikor már nem lehet semmit visszarendezni a régi állapotba, nem bocsájtanak meg nekünk hiába is könyörgünk, hiába is ígérünk bármit is.
Sok olyan élethelyzet van, amikor nem tudjuk mitévők legyünk, a régi hibánkat már nem tudjuk meg nem történtté tenni, és szinte válságos helyzetbe kényszerülünk. Hogy ebből a válságos helyzetből hogyan lehet kilábalni, nem tudom, lehet, hogy még az idő sem segít ilyenkor. Nekünk kell összeszedni magunkat annyira, hogy képesek legyünk tovább élni, tovább dolgozni, tovább tenni minden nap amit kell. Nagyon nehéz elbúcsúzni valakitől, akivel nap mint nap együtt voltunk, minden gondolatát ismertük, minden mozdulatát észrevettük, tudtuk, hogy mit érez, mire kíváncsi, mit fog tenni a következő pillanatban. Ha búcsúra kerül sor, összetörünk, a szívünk teli lesz fájdalommal, és lehet, hogy napokig azt sem tudjuk, mit kellene tennünk, hogy túltegyük magunkat ezen a fájdalmon. Sok-sok időnek kell eltelnie, hogy visszanyerjük a nyugodt, erőteljes formánkat, és ugyanúgy, vagy megközelítőleg ugyanúgy tudjunk élni, mint az elválás előtt.
Minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy fel tudjuk dolgozni magunkban a történteket, tanulnunk kell az elkövetett hibánkból, és úgy kell megpróbálni élnünk, hogy vissza tudjuk szerezni az életörömünket egy idő után. Ha magunkba roskadunk, ha csak a fájdalom tölti ki a napjainkat hosszú időn keresztül, képtelenek leszünk ellátni a feladatainkat és meg is betegedhetünk. Figyelni kell minden olyan apró részletre, ami örömöt is tud okozni nekünk, és sohasem szabad haragot érezni a történtek miatt, mert csak magunkat emésztjük fel.
Mindenkit el kell tudni engedni, szabadságot kell tudni biztosítani a számára, hiszen mi is csak így tudunk létezni. A válás mindig komoly erőpróba, a búcsúzás mindig erőfeszítésekkel jár. Gondolj mindig úgy a búcsúzásra, hogy egyszer, valamikor, amikor az égiek is úgy akarják, biztosan találkozol a szeretett személlyel, akitől most fájdalmasan búcsút kellett venned. Addig is élj úgy, hogy gondolj erre a találkozásra, és készítsd fel a szívedet már most, hogy érezd, mindig van remény, s érdemes küzdeni. Gondolj csak mindig erre az örömteli találkozásra szeretettel, bizalommal. Hidd el, hogy váratlan fordulatok léteznek az életünkben, s hirtelen megfordulhat a világ körülöttünk, és a rossz hirtelen átváltozik, és csak a jóság, az öröm fog teret kapni az életedben. Gondolj csak mindig erre!
Küldök egy szép dalt, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek