A kérdés a következő: - Szeretnénk-e híresek lenni? Szeretnénk-e, ha felnéznének ránk? Szeretnénk-e hírnevet magunknak? - Nos, lehet, hogy nem is híresek szeretnénk lenni, inkább csak azt szeretnénk, ha felfigyelnének ránk, adnának a szavunkra, és ne nézzenek olykor-olykor levegőnek mások. Túl pesszimistán fogalmaztam? Lehet, mégis néha ott bujkál a kisagyunkban ez a lehetősége az életünknek.
Kezdjük ott, hogy mennyire éri meg híresnek lenni és jó élete van-e egy híres embernek? A boldogságot nagyon jól tudjuk, hogy nem hírnévben mérik, nem pénzben mérik, nem valamiféle kiérdemelt jutalom ez nekünk, inkább egy olyan érzés, amit úgy érhetünk el a leggyorsabban, ha nem is erőltetjük, ha nem kényszerítjük be az életünkbe. Az, hogy híresek vagyunk, még nem egyenlő azzal, hogy egyben boldogok is vagyunk, de ugye az egyik nem zárja ki a másikat, ez is igaz. Boldog lehet az, aki sikeres és az is, aki csakúgy éli a napjait mindenféle hókuszpókusz nélkül, egyszerűen becsületesen és jókedvűen. A boldogság nem válogat, bárki a birtokába juthat, élvezheti, aki csak szeretné.
De térjünk vissza oda, hogy szeretnénk-e híresek lenni? A válasz sokszor az, hogy: - természetesen IGEN! -, de az, hogy ezt elérjük, sok mindennek kell közrejátszania. Tegnap hallgattam egy interjút, Talmácsi Gáborral, a rádióban, és ő a sikereiről beszélt, hogy már négy éves korában motorozott, és ha valaki már hat évesen gyakorlott motorosnak számít, akkor egy bizonyos idő múlva el kell hogy érjen egy olyan szintet a tudásában, amit az a "szakma", az a sport, az a hivatás megkövetel. Ha nem éri el ezt a szintet, kevésbé lesz sikeres, mert a többiek lekörözik. Sok minden kell ahhoz, hogy például a motorsportban sikeres tudjon lenni valaki, még a szerencse is mellé kell hogy szegődjön. Úgyhogy a sikert nem lehet csak úgy leakasztani a fogasról, nem lehet csak úgy szert tenni rá, könnyedén és semmit sem tenni érte. Az interjúban az is elhangzott, hogy a hírnév sok mindennel együtt jár. Nem mindenki szereti, ha a középpontban áll, nem mindenki éli meg egyformán a saját sikerét. Lehet, egy háziasszony sokkal jobban érzi, hogy az élete jó mederben halad-e, mint az, aki sok-sok stressznek van kitéve, és ezt mindennap fel kell tudnia vállalni, mert különben lehet, visszacsúszik az alsóbb szintre, ahol már nem is érzi olyan jól magát.
Szóval a kérdés még mindig az, hogy szeretnénk-e sikeresek lenni és meg tudjuk-e tenni ezért a megfelelő lépéseket? Aki csak egy kis optimista szemléletmóddal rendelkezik, természetesen pozitív választ ad erre a kérdésre, mert ki ne szeretné, ha jobban felnéznének rá, és ki ne szeretné, ha népszerűségnek örvend és szeretik azért, amit csinál? És ha sikeresek vagyunk már, akkor élvezni is szeretnénk ennek mindenféle vonzatát, örülni, hogy szép a világ, és hogy ebben a szép világban jók az emberek. Minden nap változásoknak vagyunk kitéve. Sok-sok variáció fordul elő az életünkben, és ezek közül a variációk közül mindig pont kiválasztani azt, ami a leghelyesebb, ami a legjobb a lelkünknek, hát, ez a legnehezebb dolog. A siker sokszor nem is kézzel fogható, csak a lelkünk mélyén érezzük, hogy ez így van, mert érezzük az elismerést, amit az emberek nyújtanak felénk. De maga az érzés az rendkívüli tud lenni, olyan euforikus állapotba juttat minket, amit azért semmi pénzért nem cserélnénk el másokkal. És ezért az érzésért küzdünk naponta, ezért az érzésért küszködünk néha, és ha elértük, akkor mi vagyunk a legboldogabbak a világon. :) Ezért mindenképpen megéri a küzdelem maga, mert olyan érzelmeket vált ki, amik nem mindennaposak, amiket csupán egyszer-kétszer tapasztal meg igazán az életében az ember.
Hallgass meg egy dalt, és higgy mindig önmagadban, mert csak így juthatsz el a csúcsra! :)
Utolsó kommentek