"Tanuld meg, hogy amíg élsz, addig nem késő semmi." (Szabó Magda) -, most találtam rá erre az idézetre, és elgondolkodtam rajta, a múltamon, eszembe jutottak azok a percek, napok, évek, amikor mindent magam mögött akartam hagyni, de szerencsére volt még annyi erő bennem, hogy mindig újrakezdtem valahol az életemet. Pár szó csak ez az idézett mondat, és milyen sokat jelent annak, aki olvassa!
Valóban így van, hogy bármikor elkezdheted az új életedet, ha úgy döntesz, hogy a régit már nem szereted eléggé. Élni tudni kell! - olvastam ezt is valahol, és csak mostanában kezdek elgondolkodni az ilyen mondatok jelentőségén. Amikor pácban voltam, amikor a fejem fölött összecsaptak a hullámok, nem sok jövőt jósoltam magamnak. Azt is mondják, hogy nem olyan könnyű meghalni. Szerintem pedig nagyon is kell vigyáznunk magunkra, hogy semmi baj ne érjen minket, hiszen olyan könnyen jön a baj, hogy el sem hisszük ezt. De amíg lélegzünk, amíg van bennünk tenniakarás, és amíg csak ragyognak fent a csillagok, amíg élünk, addig nem késő semmi. Ezt a fenti idézetet jól jegyezd meg te is magadnak, hiszen bármikor dönthetsz egy szebb jövő felől, bármikor tehetsz azért, hogy egy szebb jövőt láss magad előtt.
Volt egy idő, amikor senkinek sem sikerült kihúzni engem a depresszióból, rabul ejtett és nem engedett a vasmarkából, úgy szorított, mint egy kígyó, ami körbefojtja a zsákmányát és nem ereszti el, amíg csak szusz van benne. Rengeteg időnek kellett eltelnie, hogy a saját hajamnál fogva húzzam én ki magamat ebből a szörnyű helyzetből. Küzdöttem akkor is, de nagyon közel jártam ahhoz, hogy mindent feladjak egyszerre, mert egyik nap sem hozta meg a javulást. Nagyon sokáig tartott ez az időszak, az erőm pedig csak egyre fogyott és fogyott. Hogy végül hogyan is szabadultam meg a kígyó szorításából, nem tudom. Talán más kezdett érdekelni hirtelen, kezdtem másfelé is figyelni, nemcsak sajnáltattam magam, és kezdtem felfedezni dolgokat, amik sokkal érdekesebbek voltak, mint egy csúnya depressziós fázis, és rájöttem idővel, hogy igenis van hatalmam az életem fölött, nem kell mindent feladnom, vannak az életben fontosabb dolgok is, mint a betegség, főleg egy olyan betegség, ami leküzdhető, ha tényleg bízik az ember a jó sorsában. Így, ha lassan is, de megadta magát a betegségem, eloldalgott mellőlem, vagy én távolodtam el tőle annyira, hogy már nem érdekelt, hogy miért szeretne kínozni engem. Én győztem, mára már se híre, se hamva nincs semmilyen hasonló betegségnek, még a szociális fóbiámat is sikerült leküzdenem, és már szívesen megyek fel a városba, szívesen találkozom bárkivel, nem riasztanak vissza a félelmek, amik gyötörtek sokáig. Túltettem magam sok mindenen, de nem erről szeretnék azért az unokáimnak mesélni, inkább arról, hogy milyen jó gyermeknek lenni és használják ki azt a sok időt, amíg fel nem nőnek egyszer valamikor, mert a gyermekek tudják igazán, hogy hogyan is kell jól eligazodni ebben a rejtélyes világban. Ők mindenben meglátják a szépet és a jót, és azt hiszem, hogy én is az én gyermekeimen fedeztem ezt fel akkor régen, amikor még betegebb voltam, hogy mennyire szeretnek élni és mennyire értik az élet nyelvét, még akkor is így van ez, ha ezt ők mind játékos formában teszik. :) Van mit tanulnunk sokszor a gyerkőceinktől, csak figyeljük meg őket csendben, akkor, amikor nem is sejtik, hogy nézzük őket. Sok mindent észrevehetünk rajtuk, amiből rengeteget tanulhatunk. A gyermekeim voltak nekem is azok, akikre tudtam támaszkodni, értük csináltam mindent, és csak most értem meg én is ennek a jelentőségét. :)
Késő van már, megyek én is aluszkálni, de még azért arra van időm, hogy egy szép dalt meghallgassak veled együtt, sok szeretettel küldöm neked, hallgasd szívesen. :)
Utolsó kommentek