Azért ez nem lesz mindig így, hogy ilyenkor kezdek el bejegyzést írni, de ugye a kivétel erősíti a szabályt. Már énnekem is aludni kellene, ha valami érdemlegeset szeretnék csinálni ma még. Szóval már megint (holnap van!), mert már lassan egy óra van és hétfő. De a hétfők olyan kedvesek is tudnak lenni, mint most, hogy lehetőséget adnak arra, hogy találkozzam veled. :)
Amiért tollat ragadtam, az csupáncsak azért van, mert ilyenkor mindig a bloggal törődöm általában, és ha már itt vagyok, akkor beszélgessünk egy kicsit. Szerintem ez a decemberi hónap is olyan gyorsan el fog telni, mint mondjuk a november vagy a többi. Ez azért van, és főleg olyankor van, amikor kifutunk az időből, nem végeztünk a feladatainkkal még idejében és ezért tűnik olyan gyors tempónak ez az idő, ami eltelt eddig. Ha ráérsz és van időd mindenre, akkor nem tűnik úgy, mintha az idő le akarna hagyni téged, szépen jut mindenre amire csak szeretnéd hogy jusson az idődből. Én is most olyan helyzetben vagyok, hogy megcsináltam a decemberi napirendemet, és hiába is igyekeztem egész nap, nem tudtam végezni azzal, amivel szerettem volna. Így tolódik minden, amit majd be kell hoznom egyszer (persze csak ha lesz rá időm! :)))
Az igazi terv az az volt, hogyha elvégeztem a napi feladataimat és még jut időm, akkor a következő napot lehet folytatni, azokat a tevékenységeket, amik másnapra lettek betervezve. Így szerettem volna időt szerezni magamnak majd a hónap végére, amikor is tudom, hogy már fáradtabb leszek, mint most az elején. De nem így alakult az első napom, hanem épp fordítva, ezért iparkodnom kell majd helyrebillentenem a dolgok menetét. Éjfélig szerettem volna fent maradni, és mindennap maximum eddig lehetek fent, de látod, a terv az nem sikerült, van ilyen, csak oda kell rá figyelni, hogy ne legyen galiba belőle.
Egy óra van és öt órakor már ébresztő van, addig még jól ki is kell majd aludnom magam, mert szeretek korán felébredni, felkelni. De nagyon szeretek sokáig fent lenni este, így találkoztunk most veled éppen. Hát, nem vagyok még világbajnok az időtervezésben, de gyakorolom, és menni fog, mert csinálom, és csak néha futok bele ilyesmibe, mint most is. Most rendszerezem a gondolataimat, és annak már azért örülök, hogy megvan a havi napirendem, most már csak követni kell. Egy jól megírt napirend óriási segítség számunkra, ezért nem szabad sajnálni az időt rá. Nem is tartalak fel most tovább, csak egy dalt szerettem volna megosztani veled, ezt a legvégén megírom, hogy melyik dalról van szó, majd keresd meg a youtube-on, légyszi, nagyon jó kis dal, én most hallottam először, pedig nagyon örültem volna ha hamarabb rátalálok. :) (emlékdal)
Aludj jót, és hallgass meg egy dalt most, még elalvás előtt. :) Nagyon szép dal, hallgasd szeretettel! :)
ui.: és most jön a beígért dal, ezt meg kell keresned a youtube-on, meglátod, megéri, nekem nagyon tetszik. :) Így találsz rá:
Konyha feat. Fábián Juli Film Allstars - Földrevaló (OFFICIAL VIDEO)
uui.: szép álmokat! Aludj jót! éés! pihend ki magad rendesen! :)
Utolsó kommentek