Mindennap egy apró pici lépés a célod felé bőven elég ahhoz, hogy elégedett legyél a napod végén, mert nem mindig a nagy horderejű dolgok számítanak. Minden apró kis lépéssel közelebb kerülsz az álmodhoz, még akkor is, ha csak csigatempóban haladsz. Nem az számít, hogy milyen gyorsan haladsz, hanem az, hogy megteszed-e mindennap azt a bizonyos kis apró lépést a célod felé?
Ha úgy ébredsz fel már korán reggel, hogy semmihez nincsen kedved, lesz-e esélyed a megvalósításra? Képes leszel-e világmegváltó lépésekre? Nem tudom, de azt tudom, hogy a kis lépések is ugyanolyan hatékonyak tudnak lenni, mintha egyszerre tudnád megvalósítani az álmodat. Mindig csak erre figyelj, akármilyen rossz napot fogtál is ki, hogy egy apró pici lépéssel közelebb kerülhess a nagy álmodhoz, amit megálmodtál egyszer magadnak. Nem baj, ha az az apró pici lépés mit is takar, az a fontos, hogy kapcsolódjon az álmodhoz és segítsen az utadon. Megteszed ezt a lépést akkor is, ha rosszabb kedved van, mert nem egy megerőltető feladatot választottál magadnak, hanem épp azt, hogy lassan, de biztosan megközelíted és egyszer csak eléred majd a célodat. Nem minden napunk sikerül jól, de minden napunkba belefér egy-egy lépés az álmunk felé, amikor is tudatosítjuk magunkban, hogy miért is szeretnénk elérni az álmunkat. Rengeteg álmod valósul meg életed során. Gondolkodtál-e azon, hogy melyik milyen módon valósult meg vagy csak egyszerűen elkönyvelted, hogy igen, ez volt a célom, elértem, boldog vagyok ezért, és örülök, hogy részem lehet ebben a csodában. Ha alaposabban megnézed és végiggondolod, hogy egy álmod megvalósulásához mire is van szükséged, rájössz, hogy mindegyik álmod különböző és mindegyiket különleges módon lehet megközelíteni. Ha ezt tudod, akkor nem fogsz sietni, nem fogsz kapkodni, hanem lépésenként törekszel a célod felé. Boldog akkor leszel ugye, ha elérted a célodat, és teljesült a vágyad. Mindegyik lépésed boldoggá tesz, mert tudod, hogy így éred el azt, amit szeretnél. Nem lehet összekeverni a lépéseket, mindegyik fontos és mindegyikre szükség van ahhoz, hogy a végén örülhess és elmondhasd, hogy te voltál, akinek ezt sikerült elérni.
Amikor célokat tűzünk ki vagy megálmodjuk azt amit szeretnénk, kezdetben még alig tudjuk, hogyan is közelítsük meg őket. Ezért osztod részekre a célokat, hogy könnyebben boldogulj vele, könnyebb legyen egy napodba beilleszteni őket. És, ez a módszer azért jó, mert akármilyen rossz kedvvel is ébredsz fel, tudod, hogy arra lesz energiád, hogy egy kis apró lépést tegyél meg az álmod felé. Ennyi erőd mindig lesz, akármi is történik körülötted. A kis lépések ereje összeadódik és hatalmas örömet és boldogságot hoz el majd a végén a számodra. Tulajdonképpen csak rá kell nézned a listádra, és a céljaidra, amik megmutatják, hogy mikor hol tartasz és mikor melyik lépés jön a sorban. Nem kapkodsz, nem sietsz, mert biztosan tudod, hogy célhoz fogsz érni a saját tempódban. És ez a lényeg, hogy arra figyelj, hogy tudd követni a saját tempódat, ami biztonságot ad és megteremti a te boldogságodat. Érdemes mindig ilyen kis lépésekkel haladnod, mert ha ezt megszokod, bármit is álmodsz meg magadnak, könnyebben célhoz érsz, mintha csakúgy hirtelen felindulásból szeretnéd, hogy az álmod máris megvalósuljon. Nem lehet mindent siettetni. Van, ami lassabban valósul meg, de ha biztos vagy önmagadban, akkor tudni fogod, hogy melyik útra lépjél, melyik a te utad, melyik út vezet el téged az álmodhoz. Álmodj mindig sok szépet és jót, olyat, ami megédesíti a napjaidat. Amikor pedig teljesült a kívánságod, adj hálát ezért, és örülj a percnek, ami elhozta ezt a számodra. Minden hálás perc a szeretet jele, azé a szereteté, ami ott bujkál benned már a születésed kezdete óta a szíved mélyén. :) A pillanatok hozzák el neked az álmaidat, és a pillanatok teljesítik be azt az örömet, amit akkor érzel, amikor célhoz érsz. Fantasztikusan jó érzés ez, hiszen erre vártál azóta, amióta megálmodtad az álmodat. Ügyes voltál, türelmes és kitartó, lépésenként haladtál, és egyszeriben csak azt vetted észre, hogy már több lépést nem kell megtenned, mert ott állsz az álmod kapujában. :) Az apró pici lépések segítettek ehhez, amit kitűztél magadnak.
Hallgass meg egy dalt, és töltsd kellemesen a napodat! :) Légy boldog most! :)
Utolsó kommentek