Rengeteg jegyzetem van már magamról, éppen böngésztem közöttük, amikor ráleltem egy furcsa mondatra. A kérdés az volt, hogy - Mi az, amit NEM akarsz többé? -, és a sok válasz között ott találtam ezt az ominózus mondatot, ami így szól (nem is mondat, inkább csak szóösszetétel), szóval az szerepelt a sok indok között, hogy: - "nem szeretnék indokolatlan bántást érzelmileg". - Nos, most erre próbálok választ találni, hogy ezt vajon miért is írtam így le?
Sok érzelmi csapáson mentem már keresztül, amióta beteg lettem, de eddig azt hittem, mindnek volt indoka, oka, amiért is igazolódni látszódott az érzelmi keserűség a részemről. De ez, hogy nem szeretnék indokolatlan bántást érzelmileg, ez nagyon azt tükrözi, hogy féltem valamitől, amikor ezt a mondatot a papírra vetettem. Félni nem jó! Sőt! Egyenesen elkeserítő érzés félni bármitől is! Már írtam korábban, hogy az emberekkel szemben nekem vannak fenntartásaim néha, amikor azt hiszem, hogy engem bántanak valamiért, bár azt nem tudom megmondani, hogy miért és hogyan bántanak engem az emberek olykor. Ez is egy indokolatlan félelem, de ennél mélyebb gyökere van annak a mondatnak, amit én leírtam a papírra. Ahogy gondolkoztam ezen, eszembe jutott, hogy sok könyvben olvastam, hogy mindenkinek vannak gyermekkori traumái, akár bevallja ezt, akár próbál ettől minél messzebb kerülni. Már csak az is okozhat lelki traumát egy kisgyereknek, ha épp egy kistesó születik a családban. Őneki ezt egyedül feldolgoznia képtelenség, mindenképpen kell a szülői segítség is, de még ilyenkor is kialakul, sőt, amikor már megszületik a kistesó, akkor alakul ki igazán indokolatlan félelem, érzelem, féltékenység, amit ő egyedül képtelen kezelni hirtelen. És ez csak egy kiragadott példa volt a sok gyermekkori trauma közül. Ezt mindenképpen traumának éli meg egy kistestvér, mert ugye nem tudnak már vele annyi foglalkozni, mint eddig, meg ugye ő már nagyobb, többet tud, ezért képesnek kellene lennie alkalmazkodni egy ilyen helyzethez. De szegény kistesó nem tud, képtelen erre.
Ami még nálam indokolatlan félelem lehet, akár még a mostani helyzetemben is, az az, hogy én világ életemben tényleg minden ok nélkül voltam és vagyok féltékeny típus, ezt nem tudom magamból kigyomlálni, akármennyire is törekszem a feltétel nélküli szeretet elérésére. Pedig valamit tennem kell ez ellen, mert ez az indokolatlan féltékenység mindenkivel szemben, ez káros nekem is, de árt a többi társamnak is, akivel csak kapcsolatba kerülök. Jó ezen elgondolkodni, hogy mit is takar az a szóösszetétel, hogy - nem szeretnék érezni indokolatlan bántást érzelmileg. Aki nagyon magába zárkózott, mint én is, előfordul bizony, hogy ilyet él meg, legalább is azt hiszi, hogy valakik indokolatlanul bántják érzelmileg. Nyilván a betegségem is sok mindent hozott magával, és épp ezen munkálkodom mindig, hogy minél élhetőbb életet éljek meg ezután, olyat, amiben mindig jól érzem magam, amikor mindig mindenben otthon érzem magam. Ez a bejegyzés nem elég arra, hogy ezt a témát jól megbeszéljük, mindig maradnak fel nem tett kérdések, amiket igenis fel kell tennünk magunknak, ha egy boldog és kiegyensúlyozott életet szeretnénk élni. Én csak próbáltam utalni pár dologra, de a helyzet sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk elsőre. Mert ha én leírtam magamnak egyszer ezt a gondolatot, akkor az már az eszemben volt, tehát, valamit valamikor valamilyen szinten átéltem, amit indokolatlan bántásnak éltem meg. De azért jó ez a blog is, mert visszatérhetünk még erre a kérdésre is, és egy blog ugye szinte végtelen lehetőségeket ad arra, hogy kifejezhessük azt, amit érzünk, az érzéseinket. Olvass te is sokat olyasmiről, ami téged érdekel, mert mindennel közelebb kerülsz önmagadhoz is és a társaidhoz is. :)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek