"az élet nem mindig habos torta..."

Most nemrégen jó két hónapig távol voltam az otthonomtól. Mikor visszajöttem vettem észre milyen sokat is változtam ezalatt az idő alatt. 

Én nem tudom, mindenki meg van-e áldva olyan sok türelemmel, hogy csak irigyelni tudom őket? A minap voltam a kórházban, és mivel nagyon hosszú volt a várakozási idő, így meg tudtam figyelni az embereket, hogyan viszonyulnak ahhoz, ha türelmesek kell hogy legyenek.

Én valamiért nem szeretem, ha a közelemben hangos szóváltás zajlik, vitáznak, veszekednek. Gondolom senki sem szereti, de én különösen érzékeny vagyok ilyesmire.

Mindig szerettem a hajnalokat, amikor világosodik az ég, eltűnik a sötétség és egy új nap virrad ránk. Szeretek is korán kelni, szinte együtt a Nappal, olyan sok időm lesz hirtelen, hogy először azt sem tudom mit kezdjek vele.

De sokszor énekeltem magamban, hogy: - "...Boldogság gyere haza, Késő van gyere haza, Honnan jössz nem érdekel, Gyere haza csak ennyi kell!..."

Miért épp két év múlva? Azért, mert ennyi idő már kellő változást hozhat el a számodra. Akár le is fogyhatsz, ha épp ez a terved, de számtalan ötletedet meg tudod valósítani ennyi idő alatt.

El tudjuk-e dönteni egyáltalán, hogy mik azok a haszontalan tevékenységek? Van, amikor például az, hogy elodázol valamit, az épp hasznodra lehet a későbbiekben. Pedig elodázni valamit, halogatni valamit eléggé rossz szokásunk is lehet, de fordíthatjuk-e a magunk hasznára vagy sem?

Mark Twain tudta mit ír le a fenti mondatban. Sőt! Folytatja tovább: - "Szóval kösd el a hajódat, és hagyd el a biztonságos kikötőt. Fogd a szelet a vitorláidba, kutass, álmodj, légy felfedező!" 

Szeretem a számítógépet noteszként is használni, mert ha olvastad a címbéli mondatot, láthatod, hogy nem mindent tudunk elraktározni az elménkben. 

Rájöttem, vagy legalább is azt hiszem, hogy rájöttem, mi vitt engem folyamatosan a rosszullétekbe. Olyan rosszullétekbe, amitől régebben nem tudtam szabadulni sehogy sem.