A pillanat elszáll. Nem tudjuk csak úgy nyakon csípni, hiába a sok igyekezet. Van, amikor szinte azonnal elfelejtjük ami történt velünk, amikor épp azt szeretnénk, hogy rögzüljön a tudatunkban, az emlékezetünkben. Van, mikor erősen koncentrálunk, hogy ez a pillanat megmaradjon örökre, és lehet, hogy épp ez az erős koncentrálás okozza azt, hogy rövid időn belül elfelejtünk mindent.
Danny Cox és John Hoover Ragadd meg a napot! című könyvét szeretettel ajánlom neked (Hét lépés, amelyekkel elérhető lesz a rendkívüli a hétköznapok világában). - Már csak ha arra gondolunk, hogy sokszor mennyire nem szeretjük a hétköznapokat, és a rendkívülit érhetjük el, már megéri belelapozni ebbe a nagyszerű könyvbe.
Ha fegyelmezettek vagyunk, miénk lehet a világ. Minden nap új nap virrad ránk, új kezdet, új élet. A múltunk tart fogva minket, a múltbéli szokások, megbánások, balsikerek. Képes vagy új életet teremteni magadnak, ha kellőképpen fegyelmezett vagy. Ez az alapja mindennek. Máris kezdj bele életed átalakításába!
Mennyire ki tudunk fáradni a költekezésben. A pénz nem minden, de jó, ha jól be tudjuk osztani, hogy mindenre teljen. És még lehessen egy kis tartalékunk is a szűkösebb időkre. Sokunk fejét megzavarhatja a sok kínálat, amibe nap mint nap beletoppanunk. Tudunk-e egyáltalán jól bánni a pénzzel? És ha igen, akkor nem veszítjük-e el mégis a kontrollunkat a pénz fölött időnként?
Ajándékot kapni jó, ajándékot adni még jobb. :) Régebben, mikor betegebb voltam, sajnos nem volt energiám például szépen becsomagolni az ajándékot, amit szerettem volna átadni a család többi tagjának. Most már látom, milyen nagy hiba is volt, hogy nem tudtam összeszedni magam egy kicsit. Mindenki örül, ha ajándékot kap. És egy ízlésesen becsomagolt meglepetés nagy hatással lehet szeretteinkre.
Szeretem ha egyedül vagyok néha, mert én ilyen magambaforduló típus vagyok. Sokszor megvisel, ha sokan vesznek körül, és akkor nem is tudom azt nyújtani, ami igazán én vagyok. Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal, a magányossággal. Az igaz, hogy még mindig túl sokat vagyok az interneten, ide menekülök az emberek elől. Amikor egyedül vagyok, és a kis asztalomnál ülök, első dolgom mindig az, hogy írjak a blogba, és megosszam veled ami történik velem, szeretném, ha te már nem követnéd el azokat a hibákat, amiket én sokszor elkövettem már.
Nagyon kevéssé tudunk jól kommunikálni egymással. Nagyon kevéssé használjuk az egymáshoz közeledés művészetét. Ilyenkor nagy hatalma van az érintéseknek. Az ölelés, a kedves hátbaveregetés, a közvetlen kézfogás, vagy egy olyan gesztus, ami kifejezi érzésünket a társunk felé, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy jó barátság alakuljon ki kettőnk között.
Szeretem az adventi időszakot, különösen az adventi naptárhoz fűz erősebb érzelem. Amikor eljön a december elseje, én mindig külön kívánságnaplót írok karácsonyig, minden napra. Melyik napon mit is szeretnék megvalósítani, és milyen kívánságaim is vannak a jövőt vagy éppen a mostani pillanatot illetően.
Időzavarban vagyok mostanában. Írtam napirendet, mégsem tudom tartani. Bármit is csinálok, mindig a fejem fölött összecsapnak a hullámok, és sokszor nem találom a helyem. Pedig ebből a helyzetből kilábalni csak úgy tudok, ha minden percet megbecsülök az életemben, minden napomban. Korábban kelek mint szoktam, mégsem segít, mert napközben jönnek olyan váratlan helyzetek, amiknek teret kell adni, muszáj velük foglalkozni.
"Ha az ember zaklatott életet él, minden percről számot kell adnia. Úgy érzi, muszáj kipipálnia valamit a teendők listáján, vagy a képernyőt bámulnia, a következő helyszínre loholnia. És bármennyire megosztja is a figyelmét egyre több dolog között, egy nap soha nem elég hosszú ahhoz, hogy minden tennivalónak a végére érjen." - így ír Rachel Macy Stafford, s ezt a Reader's Digest magazin egyik számában olvastam.
Utolsó kommentek