Amikor egymás után érnek minket a kellemesebbnél kellemesebb meglepetések, akkor ugye nem panaszkodunk semmire és senkire, akkor mindent szépnek látunk és úgy gondoljuk, hogy igen, az életnek mindig is így kellene zajlania. Amikor viszont panaszkodunk, akkor még ha meg is mutatná valaki, akkor sem vennénk észre az élet napos oldalát. Mi végre van ez a nagy különbség és miért érzünk egyszer így, máskor meg másképpen?
Hogyan gondolkozol? Jó kérdés, vajon mit válaszolsz rá? Van-e valamilyen szisztémád, vagy csak hagyod, hogy a gondolataid áramoljanak kedvükre és amelyik szimpatikus, arra lecsapsz, és azzal kezdesz bővebben foglalkozni? Vajon mi határozza meg, hogy mikor mire is gondoljunk, és tudjuk-e befolyásolni a gondolatainkat?
Sokszor gondolkodom az életről, az élet értelméről, arról, vajon hogyan is élünk mi ezen a földön, ahová megszülettünk, kinek mi járhat a fejében, mire gondolhat, és megtalálja-e mindenki élete értelmét? Lehet, nem mindig jó ezen gondolkodni, élni kell az életünket úgy, ahogy éppen tetszik nekünk, és ahogyan éppen azt illik is. De végül is mi végre születünk meg? Engem sokszor nem hagy nyugodni a kérdés, egyre-másra eszembe jutnak olyan gondolatok, hogy vajon mi lesz a többiekkel, ha már én nem leszek, eltemetnek, akkor is ugyanolyan sok vidámság és jóság lesz-e a földön, mint ami most van?
Olyan színfoltok vannak az életedben, amikről lehet, nem is tudsz, vagy csak sejted, hogy mik is lehetnek ezek. Nálam most a színfoltot a nyiladozó virágok töltik be, ezernyi kis bimbó virágzik mindenfelé amerre csak járok, és én gyönyörködöm bennük. Itt a tavasz, holnap már március, vége a télnek, vége a hűvös időknek. :)
Amikor a szíved teli van szeretettel, nem kívánkozol sehová sem, nem érdekel ki mit gondol rólad, ki mit mond és kinek tetszel vagy kinek nem tetszel. Teli vagy jó érzésekkel, amit senki fia nem tud kitörölni a szívedből, olyan csodákkal teli életet élsz, amit mindig is kívántál magadnak. Éled a mindenkori szép örömérzésekkel teli életedet, és csak szeretsz, csak szeretsz és csak szeretsz.
Úgy örülök, amikor boldog vagyok, azt hiszem, ezzel mindenki így van, madarat lehet velünk fogatni jókedvünkben. Sokszor nem kell sok a boldogsághoz, csak pár szó, ami a szívünk belsejébe talál, és megérinti a szépség a lelkünket. Amikor vársz valamire vagy valakire, egy levélre, pár kedves szóra, és ez megvalósul, te vagy a legboldogabb ember a világon. :)
Késő van, nagyon késő, mégis én még fent vagyok és szeretnék még írni neked valamit. Ha itt vagy velem sokszor a blogon, észreveheted, hogy estefelé mindig átolvasom a blog egy-két bejegyzését, mert motivációs céllal írom ezeket a magam számára is. Amikor alszunk, szinte feldolgozzuk szépen az előző nap eseményeit, reggelre általában meg is nyugszunk, és új színes álmokkal ébredünk, amiket szeretnénk is megvalósítani majd aznap.
Egy napunk nyilván arravaló, hogy végigéljük teljes pompájában. Az életünk az, amit reggeltől estig teszünk, amit reggeltől estig átélünk, amit reggeltől estig érzünk, amit reggeltől estig próbálunk kihozni egy napunkból. Hogy ez mikor hogyan sikerül, attól függ, mikor hogyan is érezzük magunkat egy napunk folyamán. De vajon milyen a jó élet? Minek örülünk, mi teszi boldoggá és mi rontja el néha a kedvünket?
Már nagyon a tűrésküszöböm határán vagyok, teljesen letaglóz az állandó köhögésem, nem is tudom mi lesz ennek a vége. Ilyenkor szoktam mindent feladni, bedobni a törülközőt, és visszavonulok a magányomba, amíg ki nem tisztul a fejem és amíg rendeződik minden körülöttem.
Szeretnélek egy kicsit kikérdezni, feltéve ha hagyod magad és belemész a játékba. Szeretném megkérdezni tőled, hogy gondolkodtál-e már azon, hogy megéri-e csakúgy céltalanul élni az életünket? Semmi nem inspirál, nincsenek ösztönzőerők, amik előrevinnék életünk szekerét. Úgy élni, minden különösebb cél nélkül, hagyni, hadd sodorjon az élet, és engedni, hogy majdcsak lesz valahogyan, az élet úgyis tudja mit akar?
Utolsó kommentek