Felvetődik a kérdés, hogy miért nem tudtam gyógyulni már rögtön az elején? Miért több mint 30 év múltán jutok el oda, hogy vissza merjek emlékezni a kezdeti nehézségekre? A betegségem elején én még gondolkodni sem tudtam igazán. Beletörődtem, hogy rosszul vagyok, és hiába voltak kezdeti lépéseim a gyógyulásra, állandóan visszazuhantam a mélybe.
A sokkolás is sokat rontott a helyzeten, annak ellenére, hogy volt pozitív hatása. Nem tudtam megelőzni azt, hogy ne romoljon le az állapotom. Hirtelen csapott le mindig egy-egy epizód. Fiatalon pedig könnyebb lett volna új életbe kezdenem. Mindig hangokat hallottam, és mert ez nem szűnt meg, ezért is kellett a sokkterápia. No, meg nem is tudtam közvetlenül kommunikálni senkivel. Magamba roskadtam, és épp azért, mert fiatalon súlytott le a skizofrénia, nem tudtam vele mit kezdeni, nem tudtam felvenni ellene a harcot, képtelen voltam gyógyulni is.
A gyermekeimre koncentráltam csak, hogy tudjam őket iskolába vinni, ki tudjam kérdezni a leckét és még segíteni is tudjak benne. Arra koncentráltam, hogy néha el tudjunk menni nyaralni velük, mégha kis időre is, és minél szebb gyermekkort tudjak biztosítani nekik a magam részéről. Ők is segítettek, a lányom fedezte fel az agykontroll és a testkontroll könyveket, és most újra elolvasom őket. Sokszor jut eszembe, hogy ezek indítottak el a gyógyulás felé, én nem vagyok hálátlan, ismét a kezembe veszem a könyveket, és újra ezekkel próbálok változtatni az életemen.
Már azért körvonalazódik, hogy hová is szeretnék eljutni a gyógyulásommal. Sokat változtathatok ha az étrendemen változtatok. Olvastam, hogy az étrend befolyásolja néha hogyan is érezzük magunkat. Fásultak vagyunk, mert vitaminhiányosan étkezünk. Jön a gyengeség, a fejfájás, később ezek kiváltják a stresszt is, ha nem figyelünk kellőképpen az életmódunkra. Sokat változtathatok, ha mindennap mozgok valamit. Olyan szerotoninszintet lehet elérni a helyes étrend és a helyes mozgás hatására, hogy a kedvünk és az életvitelünk is egyből megváltozik, mégpedig a jó irányba.
Miért hagytam el magam a betegségem elején? Nem tudom. Nem voltam képes mást tenni, nem is voltam sokszor magamnál, és erre én magamtól nem jöttem rá. Teljes letargiában éltem az életem, a vidámságot a család jelentette, a többi emberrel nem tudtam foglalkozni. Az idő pedig egyre telt, egyre gyorsabban szaladtak a nappalok és az éjszakák, és az elején mindig csak a kórházban tértem magamhoz. Így alakult, visszacsinálni nem lehet semmit, de mostmár, több tapasztalattal a hátam mögött bele tudok kezdeni valamibe, ami fontos a számomra. És most csak erre koncentrálok, feledek mindent ami rossz volt, és keresek mindent ami szép és jó és kedves nekem. Van még időm egy jobb életre, és ezen munkálkodom életem további szakaszában. És tudom, hogy sikerülni fog, mert aktívan részt veszek az átalakulásban.
Hallgass meg egy dalt, s legyen szép a hétvégéd. :)
Utolsó kommentek