Érzelmileg mindig is labilis voltam, és amikor valamilyen trauma ért, valamilyen tragédia történt, egyből a padlóra kerültem lelkileg. Innen feltápászkodni bizony keserves munka volt, és ez mindig megtörténik velem, ez a folyamat, ha lelkileg összetörök. Minden érzés, amit ilyenkor el kell viselnem, fájdalmas, és bezár egy kalitkába, ahonnan nehéz kiszabadulnom.
Most, amikor a temetőkbe is elmegyünk, meg a templomokba is, hogy felkeressük szeretteink sírját, akkor összekulcsoljuk a két kezünket és elmondjuk a Miatyánkot, és könnyezve emlékezünk az elhunytakra. Én különösen érzékeny vagyok, nemcsak ilyenkor, hanem amikor otthon is eszembe jutnak azok, akikkel már csak a Mennyországban fogok legközelebb találkozni. A szívem kettéhasad, és olyan szívszorító emlékek jutnak eszembe, hogy ilyenkor legjobb, ha egyedül vagyok és így küzdök meg azzal, ami eszembe jut. Ésszel tudom, hogy túl kellene tennem már magam a gyászon, de valahogyan nem megy, és nem is lehet ezt erőltetni. Szép csendben vagyok itthon, és emlékezem. Minden gondolatot megengedek ilyenkor magamnak, hadd jöjjenek és hadd emlékeztessenek arra, mit csináltam jól és mit tehettem volna még jobban. Nem baj, ha ilyenkor lelkiismeret furdalást érzek, mert tudom, hogy akkor valamikor valamit nem csináltam jól, és tudom, hogy kijavítom a hibámat, úgy ahogy most éppen sikerül.
Nehéz elengedni a szeretteink kezét, azokét, akik már nincsenek velünk. Én mindig imádkozom a Jóistenhez, hogy adjon annyi erőt mindig, hogy velük tudjak lenni, ne omoljak össze teljesen, és adjon elegendő erőt a további napokhoz is. Nagyon sokszor fordulok a Jóistenhez, hogy velem legyen és fogja a két kezem, tartson meg addig, amíg megérdemlem, és enyhítse a fájdalmamat. Nagyon nehéz a szívem sokszor, hiszen egyedül kell mindenképpen boldogulnom az életben, még akkor is, ha vannak segítők a közelemben. Egyedül kell helytálljak, egyedül kell feldolgoznom a gyászt, és egyedül kell megvívnom minden csatát, amit a jó sorsom elém tár napról napra.
Hallgasd meg a következő dalt, ami nekem is segít ebben a nehéz folyamatban, amin végig kell mennem. Mindig az édesanyám jut eszembe, ha hallgatom, mert tudom, hogy egyszer majd láthatom őt, és akkor majd megfogja a remegő kezemet, és tudom, hogy megölelhetem őt, és elmondhatom neki, mennyire szeretem. Amit itt a földi létben elmulasztottam, majd bepótolom fent, a Jóisten segítségével. :)
Utolsó kommentek