A minap megnéztem Teréz Anyáról egy filmet, az életéről szólt. Nekem is van könyvem róla, és a filmet végigsírtam, mert el sem tudtam képzelni, hogy egy ilyen törékeny asszony milyen csodálatos dolgokat vitt végbe a világban. Egyszerűen soha nem tiltakozott semmi ellen, a bosszút, a haragot messze kerülte, és olyan példaértékű élete volt, amit sok mindenki megirigyelhetne tőle.
Azt mondta a film végefelé: "Amit mi teszünk, az csak egy csepp a tengerben, de ha nem tesszük meg, a csepp hiányozni fog örökre." Azt is mondta még, hogy - "sosem szabad félnünk, hogy viselkedésünket félreértheti a világ." - Nehéz utat járt be Teréz Anya, szép film volt, meg fogom nézni többször is, ha lesz rá módom. El is gondolkodtam, hogy én milyen keveset is tudok, és milyen keveset is tettem a világban, hogy egy jobb helyet alakítsak ki majd az utánam következőknek. Sokat kell még tanulnom, nagyon sokat!
Olvasd szeretettel amit Teréz Anya vallott:
Teréz Anya: Adni
Adni kell, adni, mindent odaadni:
Munkát, erőt, életet,
Pénzt, ruhát és kenyeret.
Könnyet, mosolyt, simogatást,
Jó szándékot, jó akarást,
Imádságot, egészséget,
Melegséget, élő hitet.
Odaadni akárkinek,
A legelső nincstelennek.
Szeretet adni - adni,
S érte semmit sem kívánni!
---
Azt hiszem, kevesen vagyunk, akik ezt mind így meg tudnánk hirtelen egyből valósítani, ezért kell nekem is sokat tanulnom még, nagyon sokat. Nem sok tudomány lakozik az én kicsi fejemben, de azt tudom, hogy ilyen egyszerű, őszinte és tiszta asszony, mint Teréz Anya, sok mindenkiben munkálkodik, csak nem vesszük észre olykor ezeket a cselekedeteket egymáson. Nézz tiszta szívvel a jövőbe, mert: - "Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!" (ez volt Teréz Anya hitvallása).
Utolsó kommentek