Nem tudok jól elbúcsúzni, búcsúzkodni, mert legalább 20x írok búcsúzkodó levelet, újra és újra elmondom ugyanazt, csak éppen más szavakkal, próbálom szebbé tenni azt, ami fájdalmas, mert a búcsúzás, a búcsúzkodás mindig fájdalmas nekem. Te is tudod, hogy most egy kis ideig nem fogok írni, ezt is már jó párszor leírtam ide a blogba is, magamban meg még mindig fontolgatom, hogyan is búcsúzzak el úgy, hogy ne érezzek fájdalmat a szívemben.
A búcsúzás mindig nehéz! Nincs semmi, ami pótolhatná, hiszen át kell élnünk a folyamatot, végig kell élnünk azokat az érzéseket, amik bennünk vannak ilyenkor, és biztosan sok idő kell, hogy túl legyünk ezen a nehéz folyamaton. Amikor búcsúzkodom, mindig azt hiszem, hogy örökre meg kell válnom valamitől, ami pedig mindig is az enyém volt. Épp ezért, mert mindig is az enyém volt, ezért senki fia sosem veheti el tőlem, ezért nem is értem a viselkedésemet, de mindig fáj a szívem azokért, akiket most el kell hagynom.
Volt az életemnek olyan része, amikor azt hittem, itt a vég, mert szörnyen kimerült voltam, és tényleg úgy éreztem, hogy nem élem meg a másnapot, teljesen kilátástalannak láttam mindent magam körül. De másnap reggel (akármilyen szörnyű is volt az éjszaka) felébredtem, és kíváncsian néztem körül, hogy most hol is lehetek? Nem hittem el, hogy ugyanabban a szobában vagyok, és ugyanaz a ruha van rajtam, mint amikor azt hittem minden összeomlott körülöttem. Amikor erre rádöbbentem, hogy mégiscsak élek, és nem a pokolban kötöttem ki, elhatároztam, hogy soha többet nem fogok panaszkodni, ami persze nem sikerült, de azóta tudok azért pozitívabban nézni a világra. A Jóisten mellettem volt nehéz helyzetemben, és én ezt sosem felejtem el neki, nagyon sokszor jut eszembe ez a bizonyos szörnyű éjszaka. Amikor kimerült vagy, nem tudsz józanul gondolkodni. Megpróbálsz, de egészen más gondolatok jönnek feléd, mint amikor jókedvű vagy és teli vagy életörömmel. Akkor, azon a bizonyos éjszakán én gondolatban elbúcsúztam az életemtől, mert a kimerültségtől nem láttam tisztán a helyzetemet. De a Jóisten mindig itt van mellettünk, fogja a kezünk és még ha nem is hisszük el, akkor is gondoskodik rólunk minden egyes pillanatban. Ezért küzdj és bízva bízzál, és sose engedd meg, hogy annyira legyengüljél, hogy az eszeddel már nem tudsz józanul gondolkodni! Sosem kell elbúcsúzni az életünktől, mindig van és mindig jön egy újabb esély a számodra, csak hagyd kibontakozni a helyzetet és engedd meg, hogy a közeledbe férkőzhessen! Mindennap minden reggel úgy ébredek fel, hogy na, mától többet nem fogok panaszkodni, de tudom, hogy lesz ilyen még, de azzal már, hogy reggel ezt elhatároztam, jó sokféle panaszáradatot azért megszüntetek, mert tudatosan figyelem magam, hogy minél kevesebbszer forduljon elő ilyesmi a napom során.
Most is egy kicsit búcsúzkodom, kicsit meg is sirattam ezt az én kis blogomat, mert tíz éve írom, és sokféle érzelem munkálkodott ezalatt a tíz év alatt bennem. Igyekszem csak a szépet és a jót észrevenni ezekből az érzelmeimből, és vallom, hogy tanulnunk kell nagyon sokat, hogy mindig egy új szintre léphessünk az életünkben. Azon a bizonyos létrán, ami a tudáshoz visz minket, azon a bizonyos létrán kell mindig lépnünk felfelé egyet, vagy kettőt, ha ez sikerül, hogy boldog napok elé nézhessünk. Képzeld el minden reggel, hogy a létra ott áll a házadnak támasztva, és neked csak egy dolgod van, az, hogy minden cselekedeteddel arra törekedjél, hogy egy nap minél több lépcsőfokot lépjél meg. Nem baj, ha épp egy sem sikerül egy napodon, de figyeld meg, hogy lesz olyan napod is, amikor több lépcsőfokot tudsz meglépni egymás után. Haladj a saját tempódban, ne érdekeljen, hogy mások mit mondanak rólad vagy neked, ez mind nem számít, az számít, hogy te mennyire kötelezed el magad már kora reggel, hogy tanulj, hogy fejlődj, hogy szintet léphess. Minden egyes lépcsőfokkal szintet lépsz, és olyan sokat tanulsz, hogy képes leszel egyre feljebb és feljebb lépni ezen a bizonyos létrán.
Holnap nem biztos, hogy tudok már írni neked, úgyhogy most mondom el, hogy nagyon vigyázz magadra, tudd, hogy a fejünk felett mindig kék az ég, és a napsugár mindig is ontani fogja a sugarait ránk, a lágy szellő is mindig simogatni fogja az arcunkat, úgyhogy neked nincs is más dolgod nap mint nap, mint az, hogy kitaláld, mivel tudsz mosolyt csalni az emberek arcára, a társaid arcára, a barátod arcára, a kedvesed arcára, a gyerkőceid és a szüleid arcára. Csupán ez a feladatod, ezt kell minden napra betervezned magadnak, és akkor a te életedet is az öröm és a vidámság fogja betölteni. Próbáld csak ki, hogy működik-e az, amit ajánlottam most neked! De tényleg próbáld ki, ne csak ígérgesd, mert akkor nem lesz az egészből semmi! De ha megteszed, hogy mindennap arra törekszel, hogyan is vidámítsd meg mások életét, meglátod, hogy a végén együtt fogtok majd örülni az élet szépségeinek. :)
Most búcsúzom tőled egy rövid időre, éld úgy az életedet, hogy bármikor érdemes legyen visszaemlékezni rá! :)
Hallgass meg egy dalt, s élvezd az este hangulatát! :)
Utolsó kommentek