Mindig is amolyan szenvedős típusú voltam. Helyesbítek, mert nem mindig, csak a betegségem kezdete óta, de azóta aztán tényleg! Ezen kell változtatnom ahhoz, hogy a mindennapokat boldogabban élhessem meg. De miért is szenvedünk? Miért hagyjuk, hogy annyira szenvedjünk, ráadásul sokszor ok nélkül? Nem tudom én erre a választ, mert ugye pont én vagyok az, aki mindig ostorozza önmagát olyankor is, amikor arra pedig semmi szükség nincsen.
A derűlátás egyik ismérve, hogy mindent szépnek látunk a maga valóságában, értékeljük azt, amit kapunk a jó sorsunktól, még akkor is, amikor esetleg nem tetszik annyira amit leoszt nekünk a sorsunk. El kell gondolkodni ezen egy kicsit, és ha szenvedni látjuk magunkat, gondoljunk mindig a derűlátásra, arra, hogy ez a napunk is számtalan szép és jó dolgot fog elhozni a számunkra. Nem könnyű feladat, pláne nekem nem, amikor belelovalom magam egy szenvedő fázisba. A szenvedésnek is megvan a maga haszna, túl leszünk olyan érzelmeken, amiktől meg szeretnénk szabadulni, feldolgozzuk a velünk történteket, és tanulunk egy adott helyzetből, s utána éljük a boldog életünket tovább. Jó is lenne, ha ez mind így működne a való életben is! De általában nem így működik. Amikor átengedjük magunkat a szenvedésnek, szinte egy rituálét élünk át, olyan dolgokat teszünk, amiről úgy érezzük, hogy erre rászolgáltunk, és kicsit büntetjük is magunkat valamiért. Sokszor nem is tudjuk miért hagyjuk, hogy szenvedjünk, de lehet, jólesik ez a szívünknek éppen, mert épp olyan lelkiállapotban vagyunk, hogy ezt a módszert választjuk. Miért is szenvedünk? Miért is hagyjuk, hogy szenvedjünk ok nélkül?
Nos, én csak önmagamból tudok kiindulni, nálam az a helyzet, hogy túl önkritikus vagyok saját magammal szemben, túlságosan is úgy érzem sokszor, hogy ha hibát vétek, akkor azért meg kell hogy bűnhődjek. Ez az önmarcangolás nem visz sehová sem, sőt, inkább tévútra csábít, kelepcébe visz, ahonnan márpedig nagyon nehéz visszatalálni a rendes kerékvágásba. Nekem már rengeteg félreértést okozott ez a túlzott lelkiismeret furdalás, és el is határoztam, hogy változtatok a dolgon. Nem lesz egyszerű, mert sok-sok évtized rossz beidegződésén kellene hirtelen túltennem magam, olyan ártó gondolkodást kell megváltoztatnom, amivel nemcsak magamnak okozok bánatot sokszor, de másoknak is. Mégis meg kell találni ebből a helyzetből a kiutat, mert így élni teljesen értelmetlen.
Lehet, azért hagyjuk, hogy szenvedjünk ok nélkül, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Arra törekszünk, hogy észrevegyék a fájdalmunkat, felfigyeljenek ránk, törődjenek velünk, vagy azért, mert épp segítségre van szükségünk. Ez a gondolkodás egy idő után ártalmas tud lenni, mert gúzsba köti a társainkat, épp azokat, akiktől a segítséget reméljük. Nem tudják mitévők is legyenek, segíteni szeretnének nekünk, de mi nem hagyjuk, inkább szenvedünk tovább. Lehet, néha jó szenvedni, mert felszínre hoz olyan dolgokat, olyan érzéseket, amik mélyen a lelkünkben lappangtak, és nem tudtuk őket sehogyan sem a felszínre hozni, csak a szenvedésünk által. De ez más emberek számára zavaró is lehet, mert nem tudják mitévők is legyenek, bennük megvan minden jóindulat felénk, mégsem értik, miért nem élünk a felkínált segítséggel. A szenvedés egy folyamat, és negatív töltetű, bármennyire is segít olykor kilábalni egy kellemetlen helyzetből. Mindenben negatív, és tenni kell azért, hogy ez a folyamat ne tartson túl sokáig. Miért hagyjuk, hogy szenvedjünk? Talán azért is, mert azt hisszük, így jobban értékelnek minket, figyelnek ránk, észreveszik a rosszkedvünket, és lehet, egy kis dédelgetésre, egy kis figyelmességre is vágyunk, arra, hogy foglalkozzon már végre velünk valaki, de ezzel csak kiszolgáltatjuk magunkat, és pont az ellenkező hatást érjük el vele. Gondolj bele, hogy mennyire nem jó érzés ez másoknak, zavarba hozzuk őket, szinte döntésképtelen helyzetbe hozzuk őket, ezért kell ezen sürgősen változtatni, mihelyt tudatosul bennünk, hogy ok nélkül hagyjuk szenvedni magunkat.
Szóval a megoldás mindenképpen ott rejtőzködik, ahol a vidámsággal, a jókedvvel, az örömmel, a humorral találkozunk, minden olyan érzelemmel, ami szöges ellentétben áll a szenvedéssel. Meg kell keresni az életed értelmét, és tudnod kell azt, hogy nem szabad érzelmekkel másokat zsarolni, nem szabad emiatt őket kellemetlen helyzetbe hozni. Örülj együtt másokkal, légy vidám te is minden percben, és sohase feledd, hogy mindig is fontos leszel te is másoknak, ha rátalálsz életed ritmusára, egy olyan életvitelre, ahol bőven találkozol szép és kellemes érzésekkel, és inkább ezeknek adj teret te is, minthogy kínoznád magad fölöslegesen szenvedéssel. :)
Küldök is egy jó kis dalt neked ehhez a változáshoz, és sose hagyd, hogy elsodorjon az ár, mert mindig is lesz valami, amiben megtalálod az igazi boldogságot. :)
ui.: ez egy jó hosszú dal, jót lehet rá szenvedni, de egyben vidámságot is hoz az életedbe majd, figyeld meg! :)
Utolsó kommentek