Régebben nagyon bizalmatlan voltam az emberekkel, senki sem érdekelt, egyszerűen elhárítottam magam mellől mindenkit, senki nem volt, akiben meg tudtam volna százszázalékig bízni. Faramuci betegségem van, máig nem tudtam megbarátkozni vele, és nem direkt, hanem egyszerűen ilyen a hozzáállásom.
A bizalom nagyon nagy kincs, nem egyik napról a másikra alakul ki, sok minden kell hozzá. Ha félsz, eleve bizonytalan vagy, nem tudod adni a saját egyéniségedet, és senki sem tudja ezt a bizonytalanságot hirtelen megváltoztatni. A bizalomhoz őszinteség társul, felszabadultság. Vakon megbízni valakiben vajon meglehet-e? Én tudtam később, mert láttam, hogy nem boldogulok egyedül. Egy kicsit ki is voltam szolgáltatva az életemnek. Ez nem volt jó, és épp ezért a gyengeségemért nagy árat is fizettem sokszor. A bizalmatlanság cudar dolog. Nem érzed magad biztonságban, félsz, nem tudod mi fog történni a következő pillanatban, a gondolkodásod beszűkül. A skizofrénia nem válogat, amikor kialakul. Nem kérdezi, hogy most kin van a sor, nem érdekli, kinek árthat. Nem is lehet sejteni, hogy most ez a betegség merre is veszi az irányt. Ki tudja miből jön létre és milyen előjele is van ennek? Amikor kimondják a diagnózist, azt sem tudod miről van szó, csak csinálod, amit mondanak, de tudod, hogy már nem vagy önmagad, nem azt csinálod, amit szeretnél, és nem is múlik el ez a betegség olyan könnyen. Én máig nem tudom, hogy valóban végleg ki lehet-e ebből gyógyulni vagy sem, pedig sok mindent olvastam már róla. Én csak azt érzem, hogy rosszul vagyok, de erre mostanában mindig depressziót mondanak, a skizofrénia azért teljesen más, mint egy lehangoló fázis. Miért nem voltam képes bizalmat kiépíteni az emberekkel, nem tudom. Sokat gondolkodom most is azon, hogy mennyi minden kell nekem ahhoz, hogy tényleg meg tudjak bízni valakiben. Az az igazság, hogy mivel nem látszik rajtam az első ránézésre, hogy beteg vagyok, el kell ismernem, hogy mindenki egész emberként fogadott el, úgy is kezelt mindenki, és ennek ellenére alakult ki a bizalmatlanságom. Úgyhogy a hiba az énbennem van, ezt is be kell látnom.
Minden egyes nap egy új fejezetet nyit az életünkben. Én is minden reggel úgy ébredek, hogy teli vagyok ragyogással, jókedvvel, ritka az, hogy ne induljon jól a napom. De sokszor kerülök negatív spirálba a napom folyamán, és ezt még most sem tudom kellően kezelni. Nem a reggelekkel van bajom, hanem azokkal az érzéseimmel, amiket egy nap folyamán érzek. Hogy jó napom legyen, fontos, hogy legyen energiám is hozzá, és az is, hogy okosan pozitív módon tudjak gondolkodni. Az agy képes meggyógyítani és helyreállítani önmagát, még egy súlyos trauma után is. Ez látszik abból is, hogy tudok írni, olvasni, amit a betegségem kezdetén nem tudtam jól. Nem voltam megelégedve önmagammal, azzal, amit képes voltam nyújtani. A kórházban nagyon ki van szolgáltatva egy mentális beteg. Épp azért, mert sokszor nem tud magáról. Én sem tudtam a kezdetekben, hogy mi történik körülöttem, mi miért van, és ki kicsoda? Volt, hogy a nővérkére hittem azt, hogy ő az én kezelőorvosom. Ez furcsán hangzik, de volt ilyen, sajnos. Amikor erre rájöttem, még inkább magamba fordultam, és már önmagamban sem tudtam megbízni, a helyzetfelismerésem a nullával volt egyenlő. Ezen rengeteget dolgoztam az elmúlt negyven év alatt, hogy a bizalmat ki tudjam építeni az emberekkel. Ezután is sok dolgom lesz ilyen téren, a lecke fel van adva, meg kell oldani a feladatot.
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek