Hát, úgy néz ki, nagy változások előtt állok, mert így határoztam. Nemcsak az életmódváltás miatt van ez így, mindenképpen szükséges önmagunkat néha felülbírálni, hogy tudjuk hányadán is állunk. Sokáig gondolkoztam ezen, mármint, hogy tényleg megváltoztatom az életemet, de csak most jutottam el addig, hogy bele is merjek vágni.
Amikor ezen gondolkodtam, nem hittem volna, hogy lesz merszem egyáltalán valamiben is változni, viszont nagy szükségem van rá, az biztos. És főleg lelkileg van rá szükségem. Amikor már önmagunkkal sem találjuk meg a közös hangot valahol, ott már újításra van szükség. Szép csendben, apránként felül kell vizsgálnom az életemet, és azt, hogy tulajdonképpen hová is szeretnék eljutni életem során. Erre az vezetett, hogy kiszámoltam és olvastam is arról, hogy mennyi is most az átlagéletkor. Nem biztos, hogy képes leszek változni, de mindenképpen meg kell próbálnom. Szép életet élek, mert eddig a betegségem mostanában békén hagy, tudok azon gondolkodni, amin csak akarok, és régebben ez nagy álmom volt ugye, hogy kijöjjek saját magammal. Vannak terveim, és van bennem késztetés aziránt, hogy az érzelmeimmel barátságban tudjak lenni. Nem mintha haragudnék magamra valami miatt is, de nem mindegyik érzelemhez kötődőm jól. Meg szeretném lepni magam azzal, hogy kilépek olykor-olykor a komfortzónámból, és megteszek dolgokat, amiket különben képtelen lennék megtenni például a szociális fóbiám miatt vagy a depresszióm miatt, amik azért néha megjelennek még az életemben. Még az igazi lista várat kicsit magára, de tulajdonképpen már mindent összeírtam magamról a jegyzetfüzetemben, csak össze kell gyűjtenem azokat a pontokat, amik tényleg változást hoznának el nekem.
Nem áltatom magam azzal, hogy teljesen meg tudok gyógyulni, mert ez már eddig sikerült volna, már mindenfélét kipróbáltam ezen a téren. De még vannak olyan belső erőim, amik igénylik azt, hogy megújuljak, hiszen a világ változik és nekem is követni kell tudnom. Minden visszaesés a betegségembe csak egy újabb biztatás erre. Idősödöm, és mostanában, ha lerobbanok, azt vettem észre, hogy sokkal több időm megy el arra, hogy visszahozzam magam oda, ahol tulajdonképpen megállapodott a betegségem. Van egy szint, amit sikerült elérnem, és jól éreztem magam így, tudtam csinálni a dolgom és úgy vettem észre, hogy ha ez nem is a teljes gyógyulás ugye, de mindenképpen öröm és boldogság. De ez kezd elmúlni! Mármint az, hogy újra elérjem ezt a megfelelő szintet. Ezért írtam, hogy idősödöm, és úgy tűnik, ezzel újra meg kell békélnem. Nem vagyok és nem is voltam olyan típusú, aki félt volna az öregségtől, csakhogy úgy látszik, ez a gyakorlatban másképp történik. Nem az zavar, hogy idősödöm, hanem az, hogy újra neki kell veselkednem ahhoz, hogy gyorsabban tudjam helyrepofozni magam egy visszaesés után. Ez mindig is nagy feladat volt nekem, de ezért szeretnék változtatni, hogy újra úgy érezhessem magam, ahogy éreztem magam akkor, amikor jólesett az élet és nem kívántam többet tőle, mert tudtam, hogy én most erre vagyok képes. Nem tudom, hogy fog-e sikerülni, de a lelkesedés az megvan bennem ez iránt, és a késztetés is. Nyilván ki fog derülni nem is olyan sokára, hogy mire vagyok most képes. Én úgy állok ehhez hozzá, hogy hadd jöjjön, aminek jönnie kell, én a magam részéről benne vagyok. :)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek