"az élet nem mindig habos torta..."

Ha valakinek több betegsége is van, könnyen elveszítheti a kontrollt saját maga körül. Hidd el, hogy van benned erő, higgy abban, hogy a saját elvárásaidnál is többre vagy képes. A küzdeni tudás nálam régebben nagyon alacsony szinten mozgott, nem becsültem magam eléggé, így még a mostani helyzetemnél is szűkebb világban éltem. A hihetetlen mégis az, hogy többet vállaltam be, mint utólag visszaemlékezve gondolhatnám. Kicsik voltak a gyerekek, menni kellett az iskolába velük, míg meg nem tanultak egyedül közlekedni. Többet és többször  kellett mennem, így rá voltam kényszerülve, hogy a négy fal közül kimozduljak.

Én mondom neked, aki félt az utazástól,(főleg a vonattal való utazástól), hogy - utazni élvezet. Most még úton vagyok, de nem bírtam ki, hogy ne írjam meg neked, minél gyakrabban utazol, annál jobban fogod érezni magad. Most még mindig úton vagyok, de a téli depresszió kitűnő ellenszere, ha elmész, elutazol a lakóhelyedtől jó messzire. Én is segítséggel utazom, de vonattal, és elég ügyes vagyok már a metrón is, a héven is, a buszon is. Láttam az esti fényben a Parlamentet, csodálatos volt.

Áll meg egy időre, változtass a helyzeteden ha kell, ha úgy érzed már a reggel is rosszul kezdődik. Vannak íratlan szabályok, amit illik betartanunk. Ha az én esetemet nézzük, én szeretek nagyon korán kelni(kivéve ha beteg vagyok), és ezzel a szokásommal sokszor felborítom a családtagok menetrendjét, kedvét, a folyamatosságot.

Koncentráljunk magunkra időnként. Elfásulunk ha nem figyelmeztetjük magunkat néha arra, hogy törődni is kellene a testünkkel, lelkünkkel. Vigyél rendszert az életedbe. Van, aki az év bizonyos időszakában átvált vegetáriánus életmódra, mert szeretné kitisztítani, méregteleníteni a szervezetét. Van, aki elvonul, elutazik egy kis időre, mert nyugalmat szeretne, kipihenni a mindennapok rohanását. 

Amikor hasonlóan rossz passzban vagyok, mint most is, van egy könyvem, amit ekkor szoktam elolvasni. Már sokszor olvastam, de ha csak fekszem az ágyban és ránézek a könyvespolcra, mindjárt keresem, vajon hol lehet az én szívmelengető könyvecském. Már a címe is felvidít: - "Légy nyugodt!" - , hiszen most épp erre van szükségem. Az író: - Louis Proto. (Iránytű a lelki békéhez). Az író neves amerikai orvoskutató a szervezet belső tartalékait mozgósító gyakorlatokat kínál fel a könyvében, amelyet az amerikaiak milliói naponta forgatnak lelki békéjük karbantartására.

Régebben érzékeny voltam az időjárási frontokra, majd elmúlt, és én nagyon örültem, mert mindig megkínzott a jövetele. Most örülök a januári tavasznak, ami nálunk ezen a héten volt, de kicsit kábultan veszem tudomásul, hogy vajon hová vezeti a kis Földünket ez a felborult világ. Azt sem tudjuk már mikor milyen évszak van, én már a napokat is alig követem. A hangulatomat is befolyásolja a jó vagy a rossz idő. Igyekszem a magam módján, hogy tényleg a napos oldalát nézzem az elém táruló helyzeteknek. Sok probléma "kifog rajtam", de igyekszem napról napra. Nem hagyom magam, neked is csak azt tudom tanácsolni, várd meg azt az időt, míg újra rád mosolyog a reggel, és frissebben ébredsz, mint előtte. 

Van egy határ, egy küszöb, amin túl már nem jól toleráljuk a helyzeteinket. Tudom, hogy mindenkinek vannak rosszabb napjai. Ezeket a gyengébb napokat kell széppé tennünk, hogy ne veszítsünk napokat. Kell hozzá elég sok önfegyelem, ezt viszont fejleszthetnénk, ha lenne elég türelmünk hozzá. Önfegyelem. Türelem. Mind a kettő olyan nagy erőpróbát igényel tőlünk, hogy néha oda sem figyelünk, hogy foglalkozzunk vele. Pedig tudatosítanunk kell magunkban ilyen nehezen véghezvihető, nagy odafigyelést kívánó esetekben, hogy ne csak a jó dolgokat vegyük észre, hanem azt is, ne csináljunk a bolhából elefántot. Bizony, sokszor van így.

Van, mikor annyira félénkek vagyunk, ( vagy csak én vagyok ilyen ), hogy nem merjük vagy nem tudjuk kinyilvánítani a szeretetünket. Pedig mennyire szeretnénk! Kevés embernek mondjuk, hogy szeretlek, és itt nem csak a kedvesünkre gondolok, hiszen másnak is a családunkban mondhatnánk. És milyen kevésszer mondjuk, sajnos.