Azt hiszem úgy van, hogy sokszor bújunk a betegségünk mögé. Nem merünk szembenézni a valósággal. Azt hisszük, hogy a betegség valamilyen ördögtől való dolog, valaki más okozta nekünk, mi nem tehetünk róla. Nagyrészt az életmódunk befolyásolja, ennek köszönhetjük, hogy egészségben vagy betegségekkel éljük-e az életünket.
Egy nagyon fontos dologról szeretnék írni neked most, egy olyan fogalomról, amit sokszor a sutba vágunk, mondván mi nem vagyunk képesek gyakorolni. Ez a fogalom a - megbocsátás -, mégpedig legelőször önmagadnak kell tudnod mindenért megbocsátani, csak azután tudsz másoknak is megbocsátani.
Imádom és mindig is imádtam az óriáskereket a Vidámparkban, és minden lehetséges helyen, ahol csak megjelent. Épp ezért ez a bejegyzés egy kicsit a merészségről is fog szólni, hiszen ahhoz, hogy kipróbáld ezt a fajta élvezetet, ahhoz kell legyen benned egy kis bátorság, merészség és nemkülönben jó nagy adag lelkesedés.
Késő van! Mit mondjak?! Nagyon késő. De az íráshoz mindig van megfelelő pillanat, így most én úgy döntöttem, hogy írok pár sort neked. Olyan helyen élek, ahol ma 18 fok lesz napközben, január közepén! Kíváncsi leszek, megdől-e a meleg rekord?! És, egész nap zuhogni fog az eső, legalább is erre van kilátás.
Legyen szép az estéd! Bár, inkább már jó éjszakát illene kívánnom neked, mert már jól benne járunk az éjszakában. Igaz, hogy van, aki még csak most kezdi az éjjeli műszakot, ha épp három műszakban dolgozik valahol. De bárhol is élsz és bármit is csinálsz most, figyeld meg a körülötted lévő embereket, a szeretteidet, a kedvesedet, a szüleidet vagy éppen a gyerkőceidet, ha még fent vannak.
Elmesélek röviden egy szép mesét, történetet. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisváros, ahol minden vasárnap rendkívül unalmasan telt. Emberek keltek, mosoly helyett szomorkodtak, és úgy tűnt, mintha a hétköznapi rohanás ellepte volna a várost.
Jó reggelt! :)
Az élet legszebb
pillanatait nem lehet
pénzért megvenni,
sem szavakkal
körülírni. Csak
átélni lehet
őket és megőrizni
a szívünkben.
:)
Hallgass meg egy szép dalt, s legyen egy csodálatos napod a mai is! :)
Egy régen hallott, szépséges dalt hoztam el a számodra ma, majd hallgasd meg a bejegyzés végén, légyszi! :) Nekem legalább is nagyon tetszik, az egyik legkedvesebb dal a számomra. Beszélgessünk kicsit rólam, vagy rólad, ahogy tetszik. Amiről szeretnék írni, az az, hogy mennyire nem szabad sosem feladni semmit sem, mindig van egy halvány remény még akkor is, amikor azt hisszük, nincs tovább.
Imádom Wass Albertet és a munkásságát! :) Olvasd csak mit ír! - ".."az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket az ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet." :) - Hát, kell ennél több mára a kis szívünknek? Azt hiszem, hogy nem!
Te is halmozod az élvezeteket? - Én fiatal lány koromban nagyon gyűjtöttem a rongybabákat. Pusztán tetszettek és felvidítottak, ezért képes voltam egy csomót feltenni a szobám falára, mert annyira aranyosak voltak. Ez a szenvedélyem, a gyűjtögetés azóta is megmaradt bennem, ezért is kérdeztem most tőled, hogy te is halmozod az élvezeteket? Sokféle szenvedélyünk van, amik lehet, hogy a jó szokásaink rovására mennek.
Utolsó kommentek